A Somogy Megyei Önkormányzat Civil Stratégiája
Bevezetés
A rendszerváltással a társadalom új dimenziókat nyitott az önszerveződő civil társadalmi szervezetek számára. Az országosan bejegyzett 60-70.000, illetve a Somogy megyében mára nyilvántartott 3841 civil szervezete lefedi a társadalom minden rétegét, s magába foglalja az emberek döntő hányadát.
Nincs demokrácia, összefogás, párbeszéd, működő érdekképviseleti rendszerek, erős civil társadalom nélkül, melynek életritmusa nem köthető a választási ciklusokhoz. Ezek a szervezetek a közvetlen demokrácia letéteményesei.
Az állam totális jellegének lebontása, a lokális döntések és feladatellátások arányának növelése szükségessé teszi az önkormányzati rendszer újragondolását, a középszint kérdéskörében a megye helyének és szerepének rendezését, a kistérségi (járási) rendszer újragondolását, a települési önkormányzatok megerősítését.
Az 1990 óta eltelt időszakban a politika sokszor próbálta saját arculatára változtatni a civileket, szerencsére nem túl sok sikerrel. A civil szervezetek a helyi társadalmak fontos részeivé, meghatározó alkotóelemeivé váltak, a demokratikus Magyarország jövőképének fontos sarokpontjai. A szektor a társadalomban betöltött szerepe mellet gazdaságilag is egyre meghatározóbb.
Szükség van arra, hogy a kormányzati és önkormányzati szinteken is a civil szervezetek autonómiáját, politikai függetlenségét tiszteletben tartva segítséget nyújtsunk az eddig elért eredmények megőrzésében, a kialakult intézményrendszerek megtartásában, megerősítésében, az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti demokratikus párbeszéd további erősítése érdekében.
Az Európai Unió partnerségi rendszere sokéves fejlődés eredménye, s minden országban bebizonyította életképességét, a társadalomra gyakorolt pozitív hatását. Ma már nem képzelhető el fejlett és gazdaságilag is eredményes együttműködés az önkormányzatok, a gazdasági és a civil szervezetek összehangolt, kölcsönös érdekeken nyugvó együttműködése nélkül.
A kormányzat által létrehozott Nemzeti Civil Alapprogram és a civil stratégia arra sarkallja a Somogy Megyei Önkormányzatot, hogy a megyében működő civil szervezetekkel együtt maga is alkossa meg saját civil stratégiáját, amelynek célja, hogy Somogyországban még szélesebb körű kapcsolatrendszer fejlődjön ki, a civil társadalom tovább erősödjön, még hatékonyabban jelenhessenek meg értékeik és érdekeik a döntéshozatalban.
Partnerséget ajánlunk és remélünk közös céljaink elérése, az itt élők jobb boldogulása, a természetes és épített környezet védelme, a jövő céljainak közös fejlesztése, további források megszerzése és minél hatékonyabb felhasználása érdekében.
Somogy megyei civil szektor jellemzői
Somogy Megyében 2004. január 1-én a Bíróság 3841 civil szervezetet tartott nyílván. Ez a szám évek óta dinamikus emelkedést mutat. A gyakorlati tapasztalatok szerint a ténylegesen működő szervezet száma ennél kevesebb. Sok olyan szervezet van, amely un. „alvó”, vagy csak időszakosan működik.
A szervezetek működési formáját tekintve megállapítható, hogy a legnagyobb arányban az egyesületek vannak, (mintegy 34 %), ezt követik 20 %-kal az alapítványok és közhasznú társaságok. Jelentős még a közalapítványok száma közel 6,5 %-os aránnyal, továbbá mintegy 12 %-ra tehetők azok a szervezetek, amelyek ezekbe a kategóriákba nem sorolhatók be. Pontos számadat nem áll rendelkezésre, de arányaiban nagyon jelentős a klubok száma, amelyek bírósági bejegyzésre nem kötelezettek. A kapcsolattartásban és támogatásban velük is számolunk, ugyanúgy, ahogy tettük eddig is.
A megyei civil szervezetek tevékenységi formáját áttekintve megállapítható, hogy a legtöbben, (közel 22 %) a kultúra területén tevékenykednek, ezt követi a szociális ellátással kapcsolatos szervezetek működése mintegy 15 %-os arányban, 12 % körüli a jog- és érdekvédelemmel foglalkozó szervezetek száma, továbbá jelentős, mintegy 10 %-os arányú a gazdasággal és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozók száma. Viszonylag magas arányban fordulnak elő településfejlesztéssel (8,4 %) és környezetvédelemmel (7 %) foglalkozó szervezetek is.
Napjainkban még nem teremtődtek meg azok az anyagi feltételek, amelyek viszonylag függetlenné tehetnék a civil szervezeteket. Ezért is kiemelkiedő az együttműködő partnerek körében magasan a helyi önkormányzatok aránya, (közel 67 %-os). Ezen belül jelentős a megyei önkormányzat részvételi aránya, ami közel 34 %. Ez a két adat önmagában is indokolttá teszi, hogy az önkormányzatok, így természetesen a megyei önkormányzat is, megkülönböztetett figyelmet szenteljen a civil szférának.
Somogy az egyetlen olyan magyarországi megye, amely közgyűlésének civil szervezeti elnöke van, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés mellett nálunk a legerősebb a közgyűlésben a civil képviselet a SOMOGYÉRT Egyesület önálló képviselőcsoportja révén. Ennek köszönhetően annak testvérszervezetei és más szervezetek is testületi képviseletek útján bekapcsolódtak a helyi politika alakításába.
A Somogy Megyei Önkormányzat Civil Stratégiája megalkotásának indokai
Mára már Magyarországon is felismert és elismert ténnyé vált, hogy a 90-es években a rendszerváltással együtt járó politikai, gazdasági és más környezeti feltételek hatására visszavonhatatlanul kialakult és erősödik a civil társadalom. Intézményesült közösségek sokasága teremt lehetőséget a teljesebb emberibb élethez. Ezek a szervezetek már napjaink demokráciájának megkerülhetetlen tényezői. A civil szervezetek részt vállalnak a társadalompolitika formálásában, a közszolgáltatások többszektorúságának biztosításában, de talán legfontosabb
társadalmi-lélektani szerepük a jótékonyság, az önkéntesség, az öntevékeny, mások iránt érzett felelősség, a szolidaritás. Ezek mind-mind olyan tulajdonságok és képességek, amelyek kiteljesedéséhez a civil közösségek adják a legtermészetesebb keretet.
A civil társadalmi párbeszéd – megítélésünk szerint - nem csak a kormányzat szintjén kell, hogy törekvés és elvárás legyen, hanem a megyei és települési önkormányzatok munkájában is.
Az önkormányzatoknak – köztük a megyei önkormányzatnak is - szükségszerű felismerése a működő demokráciában, hogy a civil szervezetek töltik be a társadalmi kontroll szerepét, valamint kezdeményezői azoknak a törekvéseknek, amelyek érvényre jutatják az azonos érdeklődésű, és érdekű emberek, embercsoportok közösséget szolgáló szándékait.
A megyei önkormányzat partnernek tekinti a lokális, és nagyobb térségeket átfogó civil szervezeteket, melyeket bevon az őket érintő döntések előkészítésének, megvalósításának folyamatába. Ehhez hosszú távú cselekvési stratégiára van szükség, melynek megvalósítása érdekében létre hozzuk a szükséges szervezeti feltételeket.
Ezekből a felismerésekből kiindulva a megyei önkormányzat érdeke a folyamatos párbeszéd kialakítása, a civil szervezetekkel való szorosabb együttműködés. Ezért kezdeményezi egy olyan állandó fórum működését, amely a kölcsönös előnyökön alapul. A folyamatos kapcsolat megteremti az esélyét annak, hogy az önkormányzat, a közgyűlés munkájába beépüljenek azok a kezdeményezések, javaslatok, amelyek a társadalmi közérzet és életminőség javulását eredményezhetik. A fórum ugyanakkor lehetőséget biztosít arra is, hogy a lakossághoz gyorsabban és hitelesebben eljussanak azok az elképzelések és törekvések, melyeket a megye képvisel, illetve a lakosság véleménye közvetlenebbül tud megjelenni a döntések előkészítésében és végrehajtásában A civil stratégia megalkotása, annak megvalósítása az egész megye érdekeit szolgálja.
A Somogy Megyei Önkormányzat és a civil szektor együttműködésének célja:
Fórumot biztosítani a civil kezdeményezések megjelenítésére a Somogy Megyei Önkormányzat munkájában, illetve az önkormányzat információs bázisként is szolgáljon a Somogy megyei civil szervezetek részére. A Somogy Megyei Önkormányzat a Civil Stratégia megalkotásával az alábbiakat kívánja megvalósítani:
Feladatok: - A megyei civil társadalom fejlesztése, erősítése; - A szervezetek egymás közti kapcsolatainak, együttműködésének erősítése; - Az önkormányzat és a civil szektor kapcsolatainak intézményesítése; - A civilek bevonása a döntések előkészítésébe, illetve hosszabb távon egyre bővülő arányban a megvalósításba. - A megyei önkormányzat lehetőségeinek függvényében a szervezetek működésének stabilizálása, hatékonyabb munkájuk elősegítése;
- A Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központtal és más szervezetekkel való szoros együttműködésben olyan képzések, felkészítések szervezése, melyek elősegítik a civil szervezetek eredményesebb működését.
- A megyei önkormányzat szakmai bázisára támaszkodva elősegíti, hogy a civil szervezetek hatékonyan részt vegyenek a közfeladatok, a környezetvédelmi-, kulturális és szabadidős-, az esélyegyenlőség megteremtésével, az ifjúsági és sport-, a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos-, valamint az egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátásában.
- A nemzetközi civil kapcsolatok szélesítésével segítse az EU-ba való integrálódást, az uniós pályázati lehetőségek kihasználását és a határon túli magyar szervezetek munkáját.
A Somogy Megyei Önkormányzat Civil Stratégiájának alapelvei
A civil stratégiánk megalkotásának sarokpontja, hogy a Somogy Megyei Önkormányzat egyenrangú partnernek tekinti az autonóm, civil társadalmat.
Ebből fakadóan a megyei önkormányzat a civil szférával való kapcsolattartásával az alábbi alapelveket tekinti irányadónak: - Felismeri és elismeri a civil szervezetek jelentőségét a társadalmi demokratizmus kiteljesedésében, a polgári szabadságjogok és személyiség megvalósításában; - Tiszteletben tartja a civil szerveződések autonómiáját; - Igényli és természetesnek tartja a civil társadalom kontrollját; - A társadalmi párbeszéd és érdekegyeztetés szerves részének tekinti a civil szervezeteket, és azok legitim képviselőit; - Egyetért a civil szervezetek politikai függetlenségével, és ezt tevékenységében érvényesíti; - Épít a civil szervezetekre a közszolgáltatások fejlesztésében és teljesítésében; - Épít a civil szervezetek tevékenységére az érdekvédelem különböző területein (pl. fogyasztó-, környezetvédelem-, emberei-, kisebbségi-, beteg jogok, stb.); - Kész az egyenjogú partneri kapcsolatokra a szektor által delegált, választott legitim képviselőkkel; - Bevonja a civil szervezeteket az őket érintő döntések előkészítésébe, biztosítja számukra az aktív, tevőleges közreműködést a megvalósításban; - Lehetőségeihez mérten megteremti a civil szervezetek működéséhez szükséges anyagi támogatások pénzügyi fedezetét.
A megyei önkormányzat és a civil szféra együttműködésének lehetséges formái:
1. Fórumok működtetése: A megyei civil lajstrom alapján vélemény-nyilvánító, érdekképviseleti, érdekérvényesítési céllal együttműködési formák működtetése Somogy Megye Civil Fóruma néven.
A fórum évente két alkalommal ülésezik, melynek tagjai a civil lajstromba bejelentkezett szervezetek kettő-kettő képviselője. Elnökét a fórum tagjai maguk közül választják.
E fórum feladata: - Tájékoztatók, információk átadása a civil szférának, illetve visszacsatolás a Megyei Önkormányzat számára a döntések minél megalapozottabb előkészítése érdekében; - A megyei önkormányzat és a fórum következő évi együttműködési feladatainak kialakítása, elfogadása, éves együttműködési megállapodás jóváhagyása, az előző időszak közös értékelése;
b/ Civil Szakmai Tanácsok megalakítása és működtetése szakmai alapon a civil lajstromba felvettek köréből.
Feladatuk: - A tevékenységüket érintő szakmai területeken javaslatok kidolgozása a megyei önkormányzat felé; - Az őket érintő közgyűlési előterjesztések megbeszélése, javaslataik átadása az érintett bizottságok részére; - Kapcsolattartás a megyei önkormányzati hivatal megfelelő szakmai egységeivel.
A civil szakmai tanács saját tagjai közül választja meg elnökét és helyettesét, aki a Megyei Civil Koordinációs Tanács tagja.
c./ Megyei Civil Koordinációs Tanács Tagjai: - a civil szakmai tanácsok elnökei és helyetteseik, - a megyei közgyűlés alelnöke, - a megyei közgyűlés társadalmi kapcsolatok bizottságának elnöke és titkára, - a megyei önkormányzati hivatal társadalmi kapcsolatok referense.
Feladata: - A megyei közgyűléssel, annak bizottságaival és a megyei önkormányzati hivatallal történő folyamatos kapcsolattartás; - Állandó kapcsolattartás a Civil Szakmai Tanácsokkal, munkájuk koordinálása; - Javaslatok kidolgozása a közgyűlésnek a civil szférát érintő témákban; - Folyamatos információcsere a megyei önkormányzat érintett munkatársaival; - A civil szférát érintő közgyűlési napirendek megbeszélése, vélemények, javaslatok kialakítása; - A tanács állandó képviselete a közgyűlés társadalmi kapcsolatok bizottságában, valamint esetenkénti képviselete a civil szférát érintő témákat tárgyaló bizottságok munkájában, tanácskozási joggal.
A Megyei Civil Koordinációs Tanács civil tagjai közül egy elnököt és egy helyettest választ, akik állandó, tanácskozási jogú meghívottai a megyei közgyűlésnek és a társadalmi kapcsolatok bizottságának.
2. A civil szféra támogatása:
a/ Szakmai támogatás - A pályázati felhívások kölcsönös és folyamatos figyelése; - Igény szerint a megyei önkormányzat szakemberei segítséget nyújtanak különböző pályázatok elkészítéséhez; - A megyei önkormányzat és a civil szervezetek közötti információ-áramlás megkönnyítése a civil szervezetek adatbázisának folyamatos frissítésével és bővítésével; - A civil szervezetek médiában való megjelenésének segítése; - Szakmai tájékoztatók, konferenciák szervezése; - A Megyei Civil Koordinációs Tanáccsal kapcsolatos hírek, felhívások folyamatos megjelenítése a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján.
b/ Pénzügyi támogatás - A megyei önkormányzat költségvetésében külön alapot képez a Megyei Civil Koordinációs Tanács működéséhez (először a 2005. évi költségvetésben); - A megyei Önkormányzat – teherbíró képességének arányában – a pályázó civil szervezetek részére különböző alapokból támogatást nyújt; - A támogatott civil szervezeteknek részletes elszámolást kell készíteniük az elnyert pályázati támogatás elszámolásáról és a vállalt feladatok teljesítéséről.
c/ Infrastrukturális támogatás - A megyei önkormányzat Somogy Megye Civil Fóruma a Civil Szakmai Tanácsok és a Megyei Civil Koordinációs Tanács üléseihez helyiséget biztosít; - A megyei önkormányzat, a Civil Koordinációs Tanács elnöke, elnökhelyettese részére infrastrukturális lehetőséget biztosít az önkormányzati hivatalban a civil szférával történő kapcsolattartáshoz.
3. Önkormányzati feladatok szabályozása:
- A Somogy megyei Önkormányzat intézményei és hivatala részt vesznek a feladatkörükhöz tartozó civil szervezetekkel történő hatékony együttműködés kialakításában és fenntartásában, részükre szakmai segítséget nyújtanak; - A Somogy Megyei Önkormányzat a civil fórumnak biztosított lehetőségeknek megfelelően módosítja SZMSZ-ét.
Megyei „civil megállapodás” létrehozása, aláírása és kétévenkénti megújítása:
- A megállapodás lefekteti a megyei önkormányzat és a civil szféra kapcsolatának legfontosabb alapelveit és meghatározza a megyei önkormányzat és a civil szervezetek kötelezettség vállalását;
- A „civil megállapodást” - a Civil Stratégia megyei közgyűlés által történő elfogadását követően - 2005. januárjában a Megyei Civil Koordinációs Tanács elnöke és a megyei közgyűlés elnöke írja alá.
- A Megyei Civil Koordinációs Tanács elnökével és annak helyettesével való folyamatos szakmai kapcsolattartásért a megyei közgyűlés részéről a társadalmi kapcsolatok bizottságának elnöke és titkára, valamint a Megyei Önkormányzati Hivatal elnöki kabinetirodája, ezen belül a társadalmi kapcsolatok referense a felelős.
Kaposvár, 2004. december 2.
- Elfogadta: Somogy Megye Közgyűlése 2004. december 6.-án.
|