Hírek / Bemutatkozott az új megyei főkapitány a közgyűlésnek 2017. December 08. 12:53

Idei utolsó soros ülését tartotta pénteken a kaposvári Vármegyeházán a Somogy Megyei Közgyűlés. Bemutatkozott a grémium előtt Molnár Gábor ezredes, a megye új rendőrfőkapitánya, Wéber Antal dandártábornok pedig a katasztrófavédelem idei tevékenységéről számolt be.

A hatályos rendőrséget is érintő törvény szerint az illetékes önkormányzatnak véleményeznie kell az új kapitányságvezető kinevezését. Megyei főkapitányság szintjén ez a jogkör a megyei közgyűlést illeti, így a távozó Piros Attila helyére érkező Molnár Gábor ezredes a közgyűlés pénteki ülésén mutatkozott be napirend előtt a grémiumnak. Az új somogyi rendőrfőkapitány elmondta: nagyra tartja az elődje által elvégzett munkát, jelentősen nőtt a közbiztonság megyénkben. Célja a megkezdett folyamatok továbbvitele, a folyamatos köztéri jelenlét, a közbiztonság, a Balaton- és a közlekedés biztonságának fenntartása, lehetőség szerinti javítása.

Molnár Gábor szakmai pályafutását Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány ismertette, kiemelve: vezetői, rendőrszakmai kvalitásai lehetővé teszik, hogy elsőszámú vezetőként dolgozzon tovább Somogyban. Feladatai között említette a megy közbiztonsági szintjének megőrzését, a schengeni határ kiemelt védelmét, az illegális migráció kezelését.

A közgyűlés tagjai egyhangú szavazással fogadták el a bemutatkozást.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2017. évi tevékenységéről Wéber Antal dandártábornok számolt be, mely során kiemelte a hatékony együttműködést a megye önkormányzataival és az önkéntesekkel. Különösen igaz volt ez a nyári balatoni vihar, valamint több tűzeset során. Jelentős eszközfejlesztés zajlott az önkéntes egységeknél, beavatkozási képességük nagymértékben javult ezáltal. Céljaik között említette a hatósági jelenlét erősítését, mely a katasztrófák megelőzését és a károk minimalizálását szolgálja.

Dr. Bónyai Eszter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője sikeresnek minősítette a somogyi katasztrófavédelem idei tevékenységét.

A napirendek sorában módosították többek között az önkormányzat 2017. évi költségvetési rendeletét és elfogadták a Közgyűlés 2018. évi munkatervét. Hamarosan módosítják az országos területendezési tervet, melynek végrehajtásához a megyei tervek felülvizsgálata, esetleges módosítása szükséges. Erre a feladatra megyénként 20 millió forintos keretet biztosít a kormány, melyre a közgyűlési döntés értelmében támogatási kérelmet nyújt be az önkormányzat.

Somogy Megye Integrált Területi Programjának módosításával kapcsolatban Biró Norbert, a közgyűlés elnöke elmondta: sikerrel pályáztak a Vármegyeháza épületegyüttes energetikai korszerűsítésére, ám a volt Levéltár épületét is érintő felújítás műszaki tartalmát szigorította a kiíró, ezáltal az eredetileg tervezett egymilliárd helyett valamivel több mint 765 millió forintot fordíthat az önkormányzat a beruházásra, mely a megváltozott tartalom miatt érinti a Vármegyeháza épületét is. A fennmaradó összeg nem veszik el, a somogyi települések területfejlesztési forrásaihoz kerülnek átcsoportosításra.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásáról szóló napirendet prezentációval szemléltették. A képviselőknek bemutatták a már befejezett kutasi és lábodi óvodafelújítás átadásán készült képeket, és a két TOP-os beruházás műszaki tartalmát.

 

Vissza az előző oldalra