Hírek / Foglalkoztatást elősegítő pályázatról döntött a közgyűlés 2016. Március 30. 15:03

Konzorciumi szerződés alapján működhetnek együtt a megyei önkormányzattal a somogyi települések fejlesztési céljaik megvalósítása során. A foglalkoztatás elősegítésére közel 1,9 milliárdos támogatásra pályázik a megye – hangzott el a Somogy Megyei Közgyűlés szerdai soron kívüli ülésén.

 

Biró Norbert közgyűlési alelnök az első napirend tárgyalása során elmondta: több somogyi település is jelezte, hogy a megyei önkormányzattal közösen kíván a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) felhívásaiban részt venni, fejlesztési céljaik megvalósítása során a megyei önkormányzattal kívánnak együttműködni.

A 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet erre konzorciumi formában biztosít lehetőséget, így a képviselők szavaztak a megkötendő szerződések tartalmi elemeiről.

A közgyűlés döntött arról is, hogy a Somogy Megyei Önkormányzat a Somogy Megyei Kormányhivatallal konzorciumi formában a pályázati felhívás módosításainak megfelelően a TOP-5.1.1-15 kódszámú a „Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című felhívásra összesen 1,878 milliárd forint összegben támogatási kérelmet nyújt be. A módosításra azért volt szükség, mert a kérelmek benyújtási határideje 2016. március 17-ről 2016. március 31-re változott, illetve a korábbi három év helyett ötéves időintervallumban kell megvalósítani a foglalkoztatási paktumot. A változással lehetővé vált a foglalkoztatási együttműködésekre még rendelkezésre álló keret előrehozatala, így a teljes rendelkezésre álló keretösszeg 1,35 milliárd forintról 1,878 milliárdra emelkedett. A foglalkoztatási paktum célja a potenciális munkavállalók becsatornázása a munkaerőpiacra, melyhez a kormányhivatalon keresztül lehet bértámogatást igényelni.

A jelen lévő képviselők két kivétellel megszavazták a napirendi pontokat, dr. Kolber István és Csendesné Murányi Ibolya mindkét esetben tartózkodott.

Vissza az előző oldalra