Hírek / Hagyomány és értékek az ünnepi Megyehéten 2019. December 19. 13:20

A megyecímer adományozásának 522. évfordulóját ünnepeljük januárban. Az ünnepi Megyehét programjairól Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Sárhegyi Judit megyei jegyző számolt be a sajtónak csütörtökön a kaposvári Vármegyeházán.

Ahogy minden év, úgy a következő is ünnepi Megyehéttel indul, a címeradományozás 522. évfordulóját ünnepeljük januárban – közölte Biró Norbert, majd a történelmi hátteret ismertette röviden: a vármegyék közül elsőként 1498. január 6-án II. Ulászló király Somogy vármegyének adományozott címert, hogy ezzel a Mátyás halála utáni trónkövetelő I. Miksa hadainak 1490. évi betörése alkalmával tanúsított hűségét és áldozatkészségét elismerje a somogyiaknak. Ebből az alkalomból tartjuk minden év januárjának elején az ünnepi Megyehetet, mely mindig a hagyományokról, a múltról, a megyecímer adományozásáról szól. Így lesz ez most is, ám ezúttal ismét a Vármegyeháza lesz az ünnepség központja, az ünnepi közgyűlés helyszíne.

A hagyományoknak megfelelően a 2020. évi Megyehéten is átadjuk a Pro Comitatu Somogy és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket és újabb somogyi értéket ismerünk el. Az ünnepi közgyűlés díszvendége ezúttal Varga László megyéspüspök lesz. Közreműködik Varga Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színész, a Kaposvár Helyőrségi Zenekar valamint a Somogy Táncegyüttes szólistái: Balázs Izolda énekművész és Husi Gyula népzenész. A Megyehetet hagyományosan a siófoki Azúr Hotelben rendezett jótékonysági megyebál zárja január 11-én, szombaton. A bevételt, ahogy korábban, most is jótékony célra fordítjuk. A Szülőföldem Somogyország program keretében 9864 diák kirándulásához járult hozzá a Somogy Megyei Önkormányzat eddig az elmúlt 9 évben, 2011 óta – tette hozzá a közgyűlés elnöke.

A konkrét programokat dr. Sárhegyi Judit ismertette: az ünnepségsorozat január 6-án, hétfőn délelőtt 9 órakor zászlóbontással veszi kezdetét a kaposvári Vármegyeházánál, majd 10 órától a Díszteremben tartjuk ünnepi közgyűlésünket. Ezen a rendezvényen adjuk át a Pro Comitatu Somogy és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket. Másnap, január 07-én, kedden 17órakor KÖZSÉGI PECSÉTEK ÉS BÉLYEGZŐK SOMOGYBAN A XVIII-XX. SZÁZADBAN címmel tart előadást Polgár Tamás, az MNL Somogy Megyei Levéltár igazgatójának a Vármegyeháza Nagytermében. Január 8-án, szerdán 17 órától somogyi értékek kerülnek reflektorfénybe, a Somogyi Értékpontban (a Vármegyeháza kistermében) adjuk át az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket és a Somogyi Értékdíjakat. Ezt követően 18 órától a Díszteremben „KINCSEKET BÍZTAK RÁNK” címmel kerekasztal beszélgetésre kerül sor. 11-én, szombaton Megyebált tartunk Siófokon és 13-án hétfőn 9 órakor a Vármegyeháza előtt zárul zászlólevonással az ünnepi Megyehét.

Vissza az előző oldalra