Hírek / Indulhat a somogyi Foglalkoztatási Paktum gyakorlati megvalósítása 2017. Február 13. 10:19

Harmincnégy szavazati joggal rendelkező szervezet részvételével alakult meg hétfő délelőtt Kaposváron a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum keretében a megyei Foglalkoztatási Fórum. Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírását követően megválasztották a szervezet Irányító Csoportját, majd meghatározták az idei év munkarendjét és elfogadták a megyei foglakoztatási stratégiát. Ezzel lezárult a projekt előkészítő szakasza.

Harmadik mérföldkövéhez érkezett hétfőn a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum, mely a Somogy Megyei Önkormányzat és a Somogy Megyei Kormányhivatal konzorciumi szerződésének megfelelően a megye foglalkoztatottsági helyzetét hivatott javítani mintegy 1,878 milliárd forintos költséggel.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke az együttműködési megállapodás aláírása előtt kiemelte: legfontosabb célja a programnak, hogy aki dolgozni akar, az munkához juthasson. Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott ismertette az aktuális foglalkoztatási adatokat, és a kormányhivatal feladatát a sikeres végrehajtás érdekében.

Az együttműködési megállapodást a konzorciumi tagok mellett somogyi települések, szakképzésben érdekeltek, kamarák, érdekképviseleti- és civil szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel. A Foglalkoztatási Fórum munkáját Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke irányítja, helyettese a kormányhivatal részéről Simonné Hornyák Valéria főosztályvezető. Ők ketten vezetik az Irányító Csoportot is, melyben a Somogy Megyei Önkormányzat és a Somogy Megyei Kormányhivatal mellett a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara vesz részt.

A Paktum szervezet megalakulásával megkezdheti munkáját a Paktum Iroda, és március elsejével elindulhat a projekt megvalósítási szakasza, mely során a Somogy Megyei Önkormányzat összegyűjti a foglalkoztatási paktum működési tapasztalatait és ernyőszervezeti feladatokat lát el. A szociális gazdaság fejlesztésének támogatása során feladata a termék és szolgáltatásfejlesztés illetve a piacra jutás segítése, a piaci és állami szereplők, valamint a szociális vállalkozások közti partnerségek fejlesztése. Emellett a működő gazdasági és foglalkoztatási paktumok szakmai támogatásában, működésük összehangolásában, a mindenkori foglalkoztatást célzó kormányzati intézkedések megvalósulásának segítésében is részt vesz.

A Somogy Megyei Kormányhivatal a június 29-ével induló foglalkoztatást elősegítő képzésekben, a képzések költségeinek illetve a kapcsolódó utazás, szállás, étkezés támogatásában vesz részt. Emellett biztosítja a képzés idejére szóló keresetpótló juttatást és járulékait, valamint ez idő alatt a felmerült igények alapján a gyerekfelügyelet költségét. Emellett az elhelyezkedésben bértámogatást, munkatapasztalat-szerzést segítő bérköltség-támogatást, munkába járáshoz, munkatapasztalat-szerzéshez kapcsolódó utazási és mobilitás támogatást nyújt. A munkaerő-piaci szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos kiadások terén a kapcsolódó utazási költséget, keresetpótló juttatást és a gyermekfelügyelet költségét téríti meg. Támogatja az önfoglalkoztatóvá válást, míg egyéb munkaerő-piaci szolgáltatásban is részt vesz. Ilyen például a célcsoport toborzása, az álláskeresők humánfejlesztése, a munkaerő-piaci információnyújtás, a pályaorientációs tanácsadás, a motivációt elősegítő tréning, a mentorálás, a személyiségfejlesztés, a HR-klub, az önfoglalkoztatásra való felkészítés vagy éppen a munkahelyi beilleszkedést segítő tanácsadás (szociális, adminisztratív ügyek intézésében segítségnyújtás, kommunikációs segítség, konfliktuskezelés). A foglalkoztatás megindulásának határideje idén november végére várható.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló ötéves programba 1217 somogyi embert vonnak be, és 2021-ig ötszázan jutnak álláshoz. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásából valósul meg.

 

Vissza az előző oldalra