Hírek / Ismét lemondásra szólították fel a jobbikos képviselőt 2018. Május 18. 13:03

Megyei közgyűlési mandátumáról történő lemondásra szólították fel dr. Takács Richárdot a Somogy Megyei Közgyűlés pénteken. Az érintett nem vett részt a testület ülésén, ezért Biró Norbert a Jobbikos képviselő párttársaihoz fordult, hogy kezdeményezzék visszahívását.

A napirendek tárgyalása előtt Neumayer Ágnes, a NIF Zrt. projekt irodájának munkatársa tájékoztatta a képviselőket a 67-es út építésének állásáról, mely szerint a Kaposfüred – Látrány szakasz befejezési határideje 2019 szeptember 30., míg a Látrányt elkerülő szakasz építése 2020-ban indul és a tervek szerint 2022 második negyedévében fejeződik be.

Tovább csökkent a bűncselekmények száma megyénkben, míg a nyomozások eredményessége nőtt – hangzott el a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. évi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóban. Molnár Gábor ezredes, megyei főkapitány kiemelte: a közlekedési balesetek száma stagnált, az előző évekhez képest nem igazán sikerült előrébb lépniük ezen a téren. A 19 halálos balesetnek köszönhetően is növelik a sebességmérések számát, mozgó traffipax bevetésével próbálják növelni a közlekedés biztonságát. Dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes hozzátette: kivételesre értékelték a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. évi munkáját.

A beszámolókat követően valamennyi napirendet egyhangúlag fogadott el a közgyűlés. Többek között a Somogy Megyei Önkormányzat 2017. évi költségvetésének teljesítéséről, valamint a zárszámadási rendelet megalkotásáról, a 2018. évi költségvetési rendeletének módosításáról szólót. Elfogadták a Somogy Társadalmi Felemelkedéséért Nonprofit Kft. 2017. évi beszámolóját és 2018. évi üzleti tervét valamint a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány 2017. évi tevékenységéről és a Somogy Megyei Önkormányzati Társulás tevékenységéről szóló beszámolókat. Döntöttek arról is, hogy támogató partnerként vesznek részt a Magyar Tájdíj pályázatban a SEFAG-gal és Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesülettel. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásáról szóló beszámoló keretében két befejezett pályázatról – pálmajori óvoda eszközbeszerzése és a balatonkeresztúri középületek épületenergetikai fejlesztése - kaptak rövid tájékoztatást a képviselők.

Az interpellációk között kapott helyet a jobbikos képviselő lemondatásának kérdése. Mivel az érintett nem vett részt a Somogy Megyei Közgyűlés pénteki ülésén a Jobbik közgyűlési tagjait szólította fel Biró Norbert, hogy kezdeményezzék pártjuknál dr. Takács Richárd visszahívását, amennyiben önmagától nem mond le megyei közgyűlési mandátumáról. A közgyűlés elnöke emlékeztetett a sajtóban alig több mint egy hónapja megjelent hírekre, miszerint Takács Richárd közösségi oldalán akasztásra buzdító bejegyzések jelentek meg. Biró Norbert ekkor mandátumáról történő lemondásra szólította fel közleményében a Jobbik képviselőjét, mely azóta nem történt meg. A pénteki felszólítás mellett elhangzott még az elnök részéről: Takács Richárd erkölcsileg alkalmatlanná vált a közgyűlési tagságra.

Vissza az előző oldalra