Hírek / Kaposvári fotós nyerte a megyei fotópályázat fődíját 2019. Január 07. 18:54

Az ünnepi Megyehét keretében került sor hétfő délután Kaposváron a Kormányhivatal Galériában a XIV. Somogy megyei fotópályáztat eredményhirdetésére és a legjobbnak ítélt harminc fotó kiállítására.

Dr Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte: olyan alkotások születtek, melyek hűen tükrözik Somogyország gazdag természeti értékeit, mindennapjait. A kiállítást Huszti Gábor nyitotta meg. A Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy az ünnepi Megyehetet mindig egy-egy elismert művész kiállítása színesítette az előző években. Tavaly fotópályázatot hirdettünk, és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotások kerültek a tárlat anyagába. A pályázat sikere indokolta újabb kiírását, ezért egy régebbi hagyományt elevenítettünk fel. A Somogy megyei fotópályázatot 1983-ban hirdette meg először a Compur Fotóklub a Somogy Megyei Tanáccsal közösen. Később a Somogy Megyei Önkormányzat támogatta a pályázat létrejöttét. Pár év kihagyás után érkeztünk el ahhoz a ponthoz, mikor újra útjára indítottuk, s így már 14. alkalommal hirdethetünk eredményt.

48 pályázótól 221 fotó érkezett, nem kis fejtörést okozva ezzel a szakmai zsűrinek. Nem csak a mennyiség, hanem a minőség is több fordulós értékelésre késztette őket. Elmondásuk szerint az utóbbi idők egyik „legerősebb” beküldött anyagából kellett dönteniük, hogy melyik 30 fotó kerüljön kiállításra, s hogy melyik legyen a díjazandó három.

Harmadik helyezést ért el, s ezzel 50 ezer forintos vásárlási utalványt nyert: Trevisán Fanni Csak egy átlagos nap című fotója. 2. lett, s 75 ezer forintos vásárlási utalványt nyert: Narbutt Daria Varázslatos Balaton című alkotása, míg az első helyezett pedig Gschwindt Márk Testőr című képével 100 ezer forintos vásárlási utalványt nyert. A díjakat Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Bedő Kornél a Compur Fotóklub elnöke adta át.

A tárlat január 25-ig – hétfőtől csütörtökig reggel 8 és délután 4 között, míg pénteken 8-tól 14-ig - látogatható a Kormányhivatal Galériában. A pályázatra beküldött és kiállított fotók megtekinthetők a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján (www.som-onkorm.hu). A tervek szerint idén is meghirdetik a közös pályázatot, melyben új kategóriaként a telefonos, tabletes, tehát nem hagyományos fényképezőgéppel készült fotókat is várják és díjazzák közülük a legjobbat.

 

Vissza az előző oldalra