Hírek / Két keréken is biztonságban Somogyban 2023. Április 26. 10:13

Első alkalommal szervezzük meg kerékpáros rendezvényünket május 13-án szombaton a somogyi polgárok számára! Célunk a biciklis közlekedés szépségeire és veszélyeire való figyelemfelhívás. Az eseményt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közösen valósítjuk meg, melyre várunk minden érdeklődőt.

A kerékpárosok Balatonföldvárról indulnak 10 órakor a Keleti strand bejáratától (Balatonföldvár, Somogyi Béla utca). Az indulás előtt 9 órától várjuk a résztvevőket, a helyszínen lesz lehetőség a rendőrség által bike safe regisztrációra. Végig követve a bicikliutat, először Balatonőszödön, a Bike safe szervizpontnál (Szt. István-Gyöngyvirág u. kereszteződés) várja őket a közlekedésrendészeti osztály játékos feladatokkal. Ezt követően Balatonlellén, a Kertmozi bejáratánál a bűnmegelőzési osztály kvízét kell megoldani, majd Fonyódon a hajóállomás mellett a vízirendőrség készül fejtörővel. Ha mindhárom állomást sikeresen teljesítették, a cél Balatonmáriafürdő, az Őrház utcai strand. Frissítővel, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató játékokkal készülünk.

Az induláshoz Balatonföldvárra a Kaposvárról, illetve a déli part településeiről indulók vonattal is könnyedén eljuthatnak. Kaposvárról 8:15-kor induló vonat 9:14-kor ér Fonyódra, itt át kell szállni Budapest felé a 9:24-kor induló vonatra, amely 9:48-kor van Balatonföldváron. Az állomástól 500 m-re van a Keleti strand bejárata. Aki szeretné a biciklijét regisztráltatni, javasoljuk, hogy egy órával korábban, 7:15-kor Kaposvárról induló vonattal jöjjön, mert akkor lesz ideje a regisztrációt is megcsinálni a rendőrséggel.

Minden induló rajtcsomagot kap, a célban pedig frissítővel várjuk a közel 43 km-t bicikliző sportembereket. Az esemény kiváló kikapcsolódás a családoknak a legkisebbektől a legnagyobbakig, baráti társaságoknak, munkahelyi csapatoknak, helyi önkormányzatoknak.
A rendezvény fővédnöke Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke. A rajtnál dr. Szajcz Adrián alelnök várja az indulókat, a célban pedig Huszti Gábor alelnök fogadja a beérkezőket. Az eseményen a Somogy Vármegyei Önkormányzat kollégái is részt vesznek.

A rendezvény a TOP-5.3.2-17-SO1-2022-00001 azonosítószámú Megyei identitás erősítése Somogy megyében projekt keretében valósul meg. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. 

Regisztrálni a következő felületen lehet a biztos rajtcsomagért: https://forms.gle/e1Ho2CNfxB9gmRQ16

 

Vissza az előző oldalra