Hírek / Közös fejlesztések a határmentén 2015. Május 28. 13:23

Kitörési pontokat keresett a határon átívelő közös fejlesztésekhez Somogy megye a horvátországi Kapronca-Körös és Belovár-Bilogora megyékkel. Az Európai Unió által finanszírozott 115 ezer eurós költségvetésű projekt zárókonferenciáját csütörtökön tartották a kaposvári Vármegyeházán.

A házigazda Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében méltatta az elmúlt évtizedek együttműködését, majd kiemelte: „céljaink ismét közösek, ezúttal az Európai Unión belül megvalósítani mindazokat a fejlesztéseket, melyek egyaránt szolgálják a horvát és magyar érdekeket. Ezeknek a törekvéseknek adja egyik alapkövét a ma záruló projekt, mely még szorosabbra fűzheti a mikro- és kisvállalkozások közötti együttműködést, az aktív turizmus és az egészségturizmus kiteljesítését valamint a kulturális intézményi kapcsolatok bővítését.”
Biró Norbert hangsúlyozta: „Somogy megye közgyűlése elkötelezett a megkezdett folyamatok továbbvitele valamint a gazdasági és társadalmi kapcsolatok kiterjesztése mellett.”

Ezt követően a két horvát megye fejlesztési terveit ismerhették meg a konferencia résztvevői, majd Gábor Márk, a Somogy Megyei Önkormányzat projektmenedzsere ismertette az elmúlt több mint egy év tapasztalatait:

A Somogy Megyei Önkormányzat, a Kapronca-Körös Megyei Fejlesztési Ügynökség és a Belovár-Bilogora Megyei Fejlesztési Ügynökség HUHR-1101/2.1.4/0005 – Common Cross Border Strategy című projektje 2014.02.01. és 2015.05.31. között 115 000 euró uniós forrásból valósult meg.

Partnerek: Somogy Megyei Önkormányzat vezető kedvezményezett, Kapronca-Körös Fejlesztési Ügynökség, Belovár-Bilogora Fejlesztési Ügynökség, Kapronca-Körös Megyei Önkormányzat, Belovár-Bilogora Megyei Önkormányzat.

A programnak köszönhetően felfrissült a határmenti együttműködés a három megye között, melynek során kitörési pontokat kerestek a közös fejlesztésekhez, e pontok a 2014-2020-as programozási időszak közös projektjeinek alapjaiul szolgálhatnak.

11 tanulmányból álló adatbázis készült, ami közös kutatási módszertannal, a határ két oldalán lévő fejlesztési pontokat, lehetőségeket vizsgálta. A vizsgált szektorok a határ két oldalán: környezetvédelem, energia, regionális fejlesztések, turizmus, mezőgazdaság, közlekedés. A tanulmányok rövidesen a www.som-onkorm.hu-n elérhetők lesznek.

A folyamatos adatharmonizálás, frissítés garantált volt a projektben: a határ két oldalán összesen 18 workshop zajlott a 16 hónap alatt, itt a projekt célcsoportjai - határmenti vállalkozások, mikro-, kis- és középvállalkozói szektor, civil szektor - mondhatták el javaslatait.

Fő fejlesztési irányokként a mikro-, kis- és közepes vállalkozások közötti együttműködést, az aktív turizmus és az egészségturizmus kiteljesítését valamint a kulturális intézményi kapcsolatok bővítését határozták meg a határmenti régióban.

A konferencia végén a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, dr. Sitányi László és a két horvát megye fejlesztési ügynökségei részéről Melita Bircic kaproncai igazgató és Marinko Bartulovic belovári igazgatóhelyettes együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja az uniós források hatékony kihasználása közös projektek lebonyolításához.

 

Vissza az előző oldalra