Hírek / Megyeháza épülete energetikai korszerűsítésének ünnepélyes átadása 2022. November 04. 10:49

A TOP-3.2.1-16-SO2-2017-00001 azonosító számú „Vármegyeháza épületegyüttes épületeinek energetikai korszerűsítése” című projekt keretében megvalósult, a Megyeháza épületének energetikai korszerűsítésének ünnepélyes átadására került sor péntek délelőtt a Somogy Megyei Önkormányzat Értéktermében. A projekt célja a Somogy Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Megyeháza, valamint a volt Levéltár energetikai felújítása.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője a rendezvényen elmondta: még megyei közgyűlési elnökként járt közben a kormánynál, hogy a somogyi Vármegyeháza a megyei önkormányzat tulajdonában maradhasson. A patinás épület felújítása gyakorlatilag már akkor megkezdődött azzal, hogy az egykor raktárként használt múzeumi helyiségeket irodákká alakították. Ebben az időszakban indították el a Vármegyeháza udvarának átalakítását is, mely Kaposvári Vigasságok tere néven azóta számtalan rendezvénynek adott otthont. A jelenlegi beruházás pedig az egyre emelkedő energiaárak miatt vált nagyon is aktuálissá.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a beruházás részleteit ismertetve elmondta: a kivitelezési szerződés összege meghaladta a nettó 298 millió Ft-os (bruttó 380 millió) összeget. A beruházás elkezdését megelőzően az épület fűtési rendszerének primer/hőtermelő rendszere rossz és elavult állapotban volt, a szekunder/hőleadó rendszer egyes elemei javításra szorultak. A kazánházban 30 éves technika üzemelt. A fűtési oldal primer oldala teljesen megújításra került, melynek keretében a régi elavult 12 db kazán helyett 4 db új kondenzációs kazánt telepítettünk, melyek jóval magasabb hatásfokúak a korábban üzemelő rendszernél. A vezérlése intelligens, programozható, és figyelembe veszi a külső hőmérsékletet. Az épületben új hűtő-fűtő üzemű hőszivattyús VRV rendszer épült. A hőszivattyús rendszerrel elsősorban az épület legnagyobb légterű helyiségét, a Díszterem hűtési és fűtési igényét biztosítjuk.

A gépészeti korszerűsítésen túl energiahatékonysági fejlesztések is elkészültek. Az épület műemlék, ezért a teljes homlokzati szigetelése nem volt lehetséges. A teljes padlásfödém szigetelése megtörtént 30 cm-es hőszigetelés vastagságban. A belső udvari oldalon a leomlott sérült vakolatot hőszigetelő vakolattal korszerűsítettük, ezzel szintén energia megtakarításokat értünk el. A homlokzati nyílászárók korszerűsítése is megtörtént a projekt keretein belül, itt is figyelembe véve a műemléki értékek megőrzését. A fejlesztett nyílászárók darabszáma 212 db volt, melybe minden kültéri nyílászáró beletartozott.

Az épület elektromos energia fogyasztásának csökkentése érdekében a tetőn napelemes rendszert telepítettünk, melynek inverter teljesítménye 47,3 kW. A világítási rendszer korszerűsítése során a világítótestek jelentős részének cseréje is megtörtént.

A teljes felújítás eredményeként a Megyeháza épület esetében a jelenleginél jóval alacsonyabb fenntartási költségeket érünk el. Enélkül a fejlesztés nélkül az épület fenntartási költsége elviselhetetlenül magassá vált volna. A projekt a Széchenyi 2020 program TOP-3.2.1-16 számú, Önkormányzati épületek energetika korszerűsítése című pályázati konstrukció keretében elnyert támogatásból valósult meg.

Vissza az előző oldalra