Hírek / Múltját őrzi Csököly 2015. Április 18. 20:28

Több száz éves relikviákkal nyílt meg szombaton a csökölyi Helytörténeti Múzeum. A falu lakosainak önzetlen adományaiból igazi történelmi ritkaságokkal találkozhat a településre látogató.

Összegyűlt a falu apraja nagyja, hogy részese lehessen a település életének egyik jelentős pillanatán. Helytörténeti múzeumot avattak a csökölyiek, mely tárlat valós színt visz az elmúlt párszáz év történelmének megismerésébe. A helyben egykor használt eszközöktől kezdve a korhű ruházaton keresztül írásos emlékek is a kiállítóteret gazdagítják.

Ünnep volt ez a nap Csökölynek, minden korosztály képviseltette magát egy-egy hagyományőrző műsorral, a köszöntők sorában pedig a térség országgyűlési képviselője az összefogás és a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Szászfalvi László követendő példaként említette a csökölyi múzeum létrehozását.

Biró Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy a Somogy Megyei Közgyűlés elkötelezett a megyei értékek megőrzése terén. 2004 óta Örökségünk Somogyország Kincse címmel ismerik el a megye elismerésre méltó értékeit, melyek közé 2007-ben bekerült a világviszonylatban is egyedülálló viseletként számon tartott csökölyi fehér gyász is.

A helytörténeti tárlaton természetesen látható ez a viselet, és a megyei közgyűlés elismerése fogadja a betérő vendéget.

Vissza az előző oldalra