Hírek / Nyolc befejezett projektet mutattak be a közgyűlésen 2018. Szeptember 28. 12:35

Közel 1,2 milliárd forintból valósult meg összesen az a nyolc projekt, melyet a Somogy Megyei Közgyűlés szeptember 28-i ülésén mutattak be a képviselőknek a kaposvári Vármegyeházán.

A napirendek előtt Somogy megye foglalkoztatási, munkaerőpiaci helyzetéről Simonné Hornyák Valéria, a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezetője tájékoztatta a közgyűlést, majd ezt követően személyi változás történt a testületben.

Kesztyűs Attila, a Jobbik képviselője 2018. augusztus 31-i hatállyal lemondott mandátumáról, helyére pártja Gács Jánost delegálta. Az új képviselő a Területi Választási Bizottság 2018. szeptember 17-i döntése értelmében tehetett esküt a testület előtt ma és lett tagja a Somogy megyei TOP Projekt Bizottságnak.

A napirendek tárgyalása során a képviselők döntöttek többek között a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány alapító okiratának módosításáról is, ugyanis egy kormányhatározat szerint az az államot megillető alapítói jogokat ezentúl a megyei önkormányzat látja el. Huszti Gábor, a kuratórium elnöke tájékoztatta a közgyűlést arról is, hogy nyáron személyi változás történt az Alapítványnál. A főigazgatói feladatokat Kárpáti Tímea vette át Keresztes Pétertől.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásával kapcsolatban a megyei önkormányzat munkatársai nyolc befejezett projektet mutattak be. Összesen közel 1,2 milliárd forintból valósult meg Barcson a központi konyha, a Deák utcai tagóvoda felújítása. Emellett az idősek nappali ellátása új épületben történik már. Fonyódon a piac újult meg, Niklán Interaktív méhészeti kiállításra várják a látogatókat. Balatonlellén felújították a Szociális Alapszolgáltatási Központot, míg Balatonföldváron a Kulipintyó villa és a Nyugati strand turisztikai fejlesztése valósult meg.

A képviselők zárt ülésen döntöttek a Somogy Megyei Közgyűlés által alapított kitüntető díjak és cím adományozásáról, melyeket a 2019. évi ünnepi Megyenapon adnak át.

Vissza az előző oldalra