Hírek / Somogyi támogatással épül újjá a petrinjai zeneiskola 2022. Február 24. 17:16

Közel 5,5 millió forinttal támogatták a somogyi polgárok a horvátországi földrengések során súlyosan sérült petrinjai zeneiskola felújítását. Az adomány jelképes átadására csütörtökön került sor a helyszínen.

Horvátország középső részét 2020. december 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű - földrengés rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Az anyagi károkat 37,5 milliárd kunára becsülte a horvát kormány. 42 ezer épület sérült meg, amelyből 8180-at teljesen fel kell újítani, 4886 épületet pedig az alapoktól kell újjáépíteni. Valamivel több mint 26 ezer épületben csak kisebb károk keletkeztek.

A Frana Lhotke zeneiskola mindkét telephelyén súlyos károk keletkeztek, Sisakon újjá kell építeni, míg Petrinján részben újjá kell építeni, részben fel kell újítani az épületet. Utóbbi munkálatokhoz járultak hozzá adományaikkal a somogyi polgárok összesen 5.438.904.- forinttal. Az adományozás kezdeményezői, lebonyolítói csütörtökön Petrinján adták át jelképesen a támogatást.

Móring József Attila országgyűlési képviselő kétkezi munkával is kivette részét a segítségnyújtásból, közvetlenül a földrengés után az első segélyszállítmányokkal utazott a térségbe, és a tapasztaltak alapján egyik kezdeményezője volt a gyűjtésnek. Példaértékűnek nevezte a somogyiak összefogását, mellyel tartós élelmiszert, építőanyagot, de a helyreállításban történő kétkezi munkát és pénzt is ajánlottak fel.

Martina Mladenović, a sisaki hagyományőrző ház vezetője és Tomislav Ivšić, a zeneiskola igazgatója a diákok és a tanárok nevében is köszönetet mondott a támogatásért. Az igazgató elmondta: 360 tanulója van az iskolának, mindkét telephelyén épület nélkül maradtak. Sisakban egy MOL-INA épületet kaptak használatra, míg Petrinján a baptisták fogadták be a több mint 70 diák képzését. A károsult zeneiskola hangszereit a baptista egyház udvarán konténerekben tárolják, az oktatás pedig a templom alagsorában zajlik az eredeti telephelyek megújításáig. Tomislav Ivšić Zárásként hozzátette, hogy szinte az egész világból érkezett segítség, amit minden támogatónak levélben fognak megköszönni.

Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke a horvátországi testvérmegyei kapcsolatok fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a somogyiak mindig segítenek a bajban. Széleskörű összefogás eredménye ez a támogatás, melyre közvetlenül a természeti katasztrófát követően kérték azokat, akiknek lehetősége volt segíteni. Kisebb felajánlások mellett több százezer forintos befizetés is történt, mellyel sikerült - ha teljes mértékben nem is, de nagyban - hozzájárulni az újjáépítéshez.

Csende Jánosné, a Somogy Megyei Területi Horvát Önkormányzat elnöke megköszönte annak a 152 somogyi polgárnak a támogatását, akik önzetlenül hozzájárultak a földrengések okozta károk felszámolásához.

A somogyi adományokkal együtt közel 21,7 millió forintot utalt december 21-én az Országos Horvát Önkormányzat a petrinjai zeneiskola felújítására. A találkozó végén megfogalmazódott a Frana Lhotke és somogyi zeneiskolák jövőbeni együttműködésének igénye is.

Vissza az előző oldalra