Hírek / Szőcsényi és somogyjádi siker az értékvetélkedő döntőjében 2023. Április 20. 14:33

A szőcsényi Széchenyi Zsigmond középiskola Szőcsényi zsiványok és a somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola Jádi hungarikomák nevű csapata nyerte az “Értékeink megyén innen és túl” című vetélkedősorozat kaposvári döntőjét és jutott tovább a Hungarikum vetélkedő június elejére tervezett országos döntőjébe - tájékoztatott Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke, mint a rendezvény zsűrijének elnöke.

A MATE Kaposvári Campusán megtartott eseményen hat-hat általános- és középiskolai csapat mérette meg magát. A diákok ezúttal is elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták be, mennyire ismerik szülőföldjüket, Somogyország értékeit. Az első feladatra otthon készültek fel a versenyzők, néptáncokat, népszokásokat, népdalokat mutattak be a zsűri előtt. Másodikként forgószínpad-szerűen a vármegyei múzeum Értéktárban szereplő életművei közül egy kiválasztottat mutattak be szóban, illetve egy másik helyszínen virtuális valóság segítségével képeket kellett felismerni. Ezután a vármegyei múzeum történetéből, érdekességeiből összeállított feladatlapot oldottak meg. Végül pedig a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar produkciója után a csapatoknak fel kellett ismerni a táncokat és a kísérő hangszereket. Az első három helyezett általános- és középiskolai csapat a Bahart támogatásával különböző értékű - a felkészítő pedagógussal együtt személyenként 5, 10 és 20 ezer forintos - balatoni hajózást nyert, míg a különdíjat, egy húszezer forintos belépőt a Magyar Tüzér Egyesület ajánlotta fel a bodrogi Frontvonal Haditechnikai Kalandpark szabadulószobájába.

A díjazottak:
Középiskolák:
ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Siófoki SzC Hikman Béla Szakképző Iskola
Siófoki SzC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

Általános iskolák:
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola
Szennai Fekete László Általános Iskola
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola

Különdíj: Szőcsényi zsiványok

Vissza az előző oldalra