Hírek / Támogatási pályázatokat írt ki a megyei önkormányzat 2019. Március 04. 13:20

Március 15. és április 30. között pályázhatnak a somogyi falvak önkormányzatai vissza nem térítendő támogatásra a „SomFALU-2019.” program keretén belül, míg a megye általános iskolái április 1-ig jelentkezhetnek az osztálykirándulásokat támogató Szülőföldem Somogyország programra – jelentette be Biró Norbert, a Somogy Megyei közgyűlés elnöke hétfő délután Kaposváron tartott sajtótájékoztatóján.

A Somogy Megyei Közgyűlés által létrehozott támogatói alap kínálta lehetőségek között szerepel az önkormányzat által benyújtott, támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal rendelkező a Vidékfejlesztési Program és a LEADER Program keretében benyújtott pályázatok megvalósításához szükséges önrész támogatása. Kitétel, hogy a pályázatok megvalósítása igazolható módon 2019. december 31-ig megtörténik. Pályázni lehet emellett a Somogy megye településein élő lakosság kulturális, gasztronómiai, sport életét előmozdító, közösségépítő, önkormányzat által megszervezésre kerülő rendezvények költségeihez – a falunapok kivételével - történő hozzájárulásra, illetve Somogy megye településeinek identitását elősegítő tevékenységek önkormányzat általi megvalósításának támogatására. Pályázatot - a városi- és megyei jogú városi önkormányzatok kivételével - olyan települési (községi) önkormányzatok nyújthatnak be, amelyek Somogy megye közigazgatási területén belül helyezkednek el és a támogatandó tevékenységnek is megyénkben kell megvalósulnia. A vissza nem térítendő támogatás maximális összege ötszázezer forint, melyet még az idei évben fel kell használnia a pályázónak. A pályázati kérelmeket egy alkalommal a Somogy Megyei Közgyűlés TOP Projekt Bizottsága bírálja el május 31-ig.

Folytatódik idén is az általános iskolások osztálykirándulását támogató Szülőföldem Somogyország program, melyre április 1-ig jelentkezhetnek, pályázhatnak a somogyi oktatási intézmények. A megyei önkormányzat 2011-től 2016-ig a jótékonysági Megyebál bevételéből azoknak az iskolásoknak juttatott fejenként ezer forintot, akik osztálykirándulásukat megyénkbe tervezték. A Szülőföldem Somogyország pályázat keretében a Balaton, a Dráva-mente és a Zselic térségébe kiránduló osztályok juthattak támogatáshoz. Az elmúlt két évben és idén is rendkívül sikeres volt a Megyebál, így nem ezer, hanem kétezer forinttal tudták támogatni a diákok kirándulását. A Somogy Megyei Önkormányzat idei költségvetésében 3 millió 870 ezer forint áll rendelkezésre erre a célra. A támogatási igényt idén is Somogy megye településein működő – nem kaposvári székhelyű –általános iskolák és azok fenntartói, illetve egyesületei, alapítványai nyújthatják be iskolánként maximum 2 osztály jelentkezésével.

Biró Norbert kiemelte: az eddig biztosított anyagi támogatás nagymértékben hozzájárult az iskolák kirándulási költségeihez, a visszajelzések alapján pedig egyértelműsítették, továbbra is igényt tartanak a programra. Ám ami ennél is fontososabb, a gyermekek számára maradandó élmény nyújtásához járult hozzá az önkormányzat. A program sok olyan gyermeknek adott lehetőséget szülőföldje értékeinek megismerésére, akiknek enélkül a támogatás nélkül nem lenne lehetősége erre. A Szülőföldem Somogyország program keretében eddig összesen 8632 diák kirándulásához járult hozzá a Somogy Megyei Önkormányzat az elmúlt nyolc évben. Ez a szám idén várhatóan már tízezer-ötszáz fölé nőhet.

A pályázati kiírások megtalálhatóak a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján, a Pályázataink, felhívások menüpont alatt (http://www.som-onkorm.hu/palyazatok.html)

 

Vissza az előző oldalra