Hírek / Újra Vízkeresztkor ünnepel Somogyország 2022. December 16. 10:07

Két év után végre ismét a napján, Vízkeresztkor emlékezhetünk Somogyország legnagyobb dicsőségére, a címeradományozásra - közölte pénteken Biró Norbert. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a hagyományos ünnepi közgyűlés időpontjáról, helyszínéről és programjáról tájékoztatta a sajtó képviselőit a kaposvári Vármegyeházán.

Biró Norbert elmondta: a Somogy Megyei Önkormányzat minden esztendőben ünnepségsorozattal emlékezik megyénk történelmének egyik legfényesebb napjára, arra, hogy II. Ulászló király a vármegyék közül elsőként Somogynak adományozott címer- és pecséthasználati jogot 1498. január 6-án. Az ünnepi Megyehét mindig a hagyományokról, a múltról, a megyecímer adományozásáról szólt. A nyitott vármegyeháza program keretében 2017-ben visszatértünk városainkba az ünnepi közgyűléssel, akkor Csurgón, 2018-ban Marcaliban, 2019-ben Siófokon, 2020-ban pedig ismét Kaposváron rendeztük meg. A pandémia miatt tavaly és idén nem Vízkeresztkor ünnepeltünk, 2021 őszén Barcson, míg idén nyár elején Lengyeltótiban tartottuk ünnepi közgyűlésünket.

Ezzel együtt az ünnepi Megyehét is változott, kevesebb eseménnyel ünneplünk. Két év után végre ismét a napján, Vízkeresztkor emlékezhetünk Somogyország legnagyobb dicsőségére a címeradományozásra. Az 525. évforduló ünnepi közgyűlését 2023. január 6-án 12:00 órától Zamárdiban, a Hotel Wellamarinban tartjuk. Az ünnepség díszvendége Lóga Máté, gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár lesz. Ezúttal is beszámolok az elmúlt időszak somogyi eredményeiről és rövid kitekintést adok a jövőre vonatkozóan is. A hagyományoknak megfelelően most is átadjuk a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket valamint az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket. Az ünnepi eseményt Balázs Izolda énekművész és Ujláb Gábor zongoraművész, a Kaposvár Helyőrségi Zenekar, a Zamárdi Női Kar és a Balaton Táncegyüttes műsora színesíti. Az értékdíjakat külön eseményen hirdetjük ki és adjuk át január 10-én.

Korábban a Megyehetet a siófoki Azúr Hotelben rendezett jótékonysági megyebállal zártuk, mely szintén elmaradt az elmúlt két alkalommal, és úgy döntöttünk, hogy jelen gazdasági helyzetben sem rendezzük meg. A jótékony célról, a somogyi gyermekek kirándulásának támogatásáról azonban nem mondtunk le, tavaly és idén nem iskolák, hanem települési és nemzetiségi önkormányzatok pályázhattak a Szülőföldem Somogyország Program keretében támogatásra, mely korábbi megyebáli támogatóinknak, somogyi vállalkozásoknak köszönhetően változatlanul sikeresen működik.

Idén 47 önkormányzat - 39 települési és 8 nemzetiségi – részesült összesen 4 millió 305 ezer forint támogatásban. A megyei önkormányzat ezzel a döntéssel újabb 1502 gyermek számára biztosította Somogyország kincseinek megismerését. Sikeresen bemutattuk számukra Somogy megye sokszínűségét, értékeink sokaságát, amelynek megismertetése és megőrzése fontos megyei feladat. A program az elejétől kezdve nagy népszerűségnek örvendett, 2011 óta már 13471 gyermek részesült támogatásban - zárta tájékoztatóját a megyei közgyűlés elnöke.

Vissza az előző oldalra