|
English version
A Somogy Megyei
Közgyűlés nemzetközi kapcsolatainak többségét az 1990-es évek közepén alakította
ki és tette hivatalossá. Ezen együttműködések létrejöttét általában a már
meglévő intézményi, települési kapcsolatok generálták. Fontos szerepet töltött
be a megye földrajzi helyzete, a Horvátországgal közös határszakasz is.
Ezen kapcsolatok
megtartása, a közös szakmai területek kibővítése mellett a 2000-es évektől
kiemelt hangsúlyt kapott az Európai Uniós és a bővítésre váró országok megyéivel
olyan, elsősorban projekt-szemléletű együttműködések létrehozása, melyek
lehetővé teszik a pályázati lehetőségek kölcsönös kihasználását különböző
területeken mind megyei, települési önkormányzati, mind pedig intézményi
szinten.
A Somogy Megyei
Közgyűlés továbbá tagsági viszonyt tart fenn több nemzetközi szervezetben,
elsősorban területi alapon létrejött együttműködések formájában.
Kétoldalú
együttműködések
Nemzetközi szervezetek
SVÉDORSZÁG -
VÄSTERNORRLAND MEGYE
A két megye
kapcsolata idegenforgalmi szálakon indult.
1992-ben több
västernorrlandi városban ún. magyar hetet rendeztek, s ugyanebben az évben
mindkét megye együttműködési javaslattal állt elő, majd aláírásra került az
együttműködési megállapodás.
Egy XIX. századvégi
parasztház került ki a svédországi Mannaminne szabadtéri múzeumába a Somogy
Megyei Közgyűlés felajánlásaként, melyben egy Somogy megyét reprezentáló
kiállítást rendeztek be. A későbbiek folyamán több kiállítási anyaggal is bővült
a tárlat, majd együttműködésben a megyei múzeummal, az egyik szoba teljes
bebútorozásra került.
1995-től több
oktatási kapcsolat is indult. Először Somogy megye közvetítő segítségének
köszönhetően közvetlen kapcsolat jött létre a barcsi Dráva völgye
Szakközépiskola, a kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola és a svéd
Naturbrukskola (mezőgazdasági, erdészeti) iskola között vízgazdálkodás,
környezetvédelem, erdőművelés, vadászat és lovasképzés területén.
A megye számos
oktatási intézményével rendszeres tanár-diák cserék indultak be.
1997-ben szeminárium
megrendezésére került sor Svédországban a svéd partnerrel folyó "Iskolai
munkakultúra profilja hatékonyságának adaptálásáról" című kutatómunka keretében.
Ezen a megye négy középiskolája, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet, az Eötvös
Loránd Tudományegyetem Pedagógiai Tanszéke vettek részt. A programot a Soros
Alapítvány támogatta.
Ezt követően a Nemzetközi Pedagógiai Együttműködési Projekt (NSWCP) keretében
négy éves közös képzési projekt indult a svéd és magyar iskolavezetők
részvételével.
Megtörtént a két
megye egészségügyi szakiskolái és főiskolái közti kapcsolatfelvétel, majd a
Leonardo Program támogatásában megvalósított szülésznő képzés hathetes
svédországi gyakorlata évről-évre folytatódott.
Igény szerint több
évben is szerveztünk művészeti cseréket, melynek keretében néptánc-együttesek
vettek részt fesztiválokon, valamint egyéni művészek különböző művészeti
telepeken alkothattak mindkét megyében.
2003-ban szakmai
látogatást tett megyénkben Västernorrland megye 15 fős Egészségügyi Bizottsága,
hogy tárgyalásokat folytasson a gazdag termálvíz készlettel rendelkező Somogy és
a reumatológiai problémákkal küszködő svéd emberek között e téren lehetséges
együttműködésről. E projekt célintézményével, a nagyatádi kórházzal sikerült
felvenni a kapcsolatot. A részletes gyógykezelési program kidolgozása után 2003
tavaszán került sor a végső egyeztetésre, melyet egy 15 fős svéd gyógyulni vágyó
csoport kéthetes itt-tartózkodása követett. Azóta minden évben érkeznek
Nagyatádra csoportok, s felvetődött a projekt kibővítése is. A svéd szakemberek
felvetették a szakterapeuták közötti tapasztalatcsere lehetőségét.
Nagyatád és Kramfors
városa pedig együttműködési megállapodást írt alá.
Szintén 2003-ban, a
svéd idegenforgalmi szezon nyitányaként "Magyar Napot" szerveztünk Mannaminnén,
a szabadtéri múzeumban található somogyi talpas parasztházban. A múzeumnak a
nyári szezonban több százezres látogatottsága van, s a nyitó eseményre is sokan
érkeztek. E rendezvényen részt vett dr. Szőke László akkori svédországi magyar
nagykövet is. Fotókiállítás, valamint kulturális és gasztronómiai bemutató
színesítette a programot.
Svéd partnerünk
hatékony segítségével kezdtük el az EU-s csatlakozáshoz való felkészülést. A
90-es évek végétől folyamatosan vonták be megyénket partnerként pályázataikba,
majd, amint számunkra is megnyíltak a lehetőségek, közösen készítettünk el több
pályázatot.
1999-ben Somogy megye
részvételével a svéd partner projektvezetőként benyújtotta pályázatát Régiók
női a munkában címen az EU-hoz. A hároméves programidőszakban a mintegy 10
európai régió szakértői az alapgondolat kidolgozásához részletes
háttértanulmányokat készített és ajánlásokat fogalmazott az Uniónak.
2000-ben a
Fiatalnak lenni Somogyban és Västernorrlandon elnevezésű kétoldali
projektben való részvételről döntöttünk, melyet az EU soros elnökségét ellátó
svéd kormány társfinanszírozott. A projekt célja volt, hogy lehetőséget
biztosítson minél több kétoldalú ifjúsági kapcsolat kialakítására a két megye
különböző szervezeti között. Ennek érdekében hálózatépítés zajlott, valamint
mindkét megyében egy-egy hetes szakmai találkozó, mintegy 40-40 diák
részvételével.
Az Európai Régiók
Gyűlése által meghirdetett CENTURIO 2000 programban való részvételre is
pályázott megyénk. Ennek keretében egy fő vezető-köztisztviselő vett részt az
egy hónapos szakmai tréningen Vasternorrlandon. A tréning-program célja a
csatlakozásra váró kelet-európai országok köztisztviselőinek felkészítése,
tapasztalatok átadása volt.
2002-ben a Youth
program támogatásával sikerült megrendezni Somogy megyében a Vidám
Zenei Napok elnevezésű találkozót, melyen 20-20 somogyi, svéd és német
fiatal vett részt egy zenei táborban.
2002-ben a Twinning
program támogatásával valósítottunk meg egy közigazgatási szakemberképzést
Vasternorrlandon, melynek keretében 20 Somogy megyei köztisztviselő egy hetet
töltött a svéd testvérmegyében, s ismerkedett az EU-s pályázati lehetőségekkel,
valamint gyűjtött projektötleteket, szerzett tapasztalatokat.
2003. januárjában a középsvéd megyék regionális Európa-fórumot tartottak, melyre
tapasztalatcsere céljából meghívást kaptunk. Kiemelendő az az együttműködés, ami
a régióvá nem egyesült megyék között történik a Strukturális Alapok pénzeinek
elnyeréséért.
Svédország a magyar EU tagságot üdvözölve "Magyar Év 2004" kezdeményezést
indított útjára, melynek mottójául a "Svédületes" nevet adta, és külön
pénzalapot biztosított a programok finanszírozására. Ezen két ország közötti
rendezvénysorozathoz a három magyar megye közül, akik partneri viszonyban állnak
egy-egy svéd megyével, a legszélesebb kitekintésű sorozattal Somogy
csatlakozott.
· "Demokrácia és
politikusok szerepe egy új Európában" címmel kétnapos politikai, gazdasági
vonatkozású szemináriumot tartottunk svéd önkormányzati és Európa-politikusi
szakértők bevonásával Kaposváron. Kiemelt téma volt az EU által biztosított
különböző alapok lehívhatóságának és felhasználhatóságának módja. A
rendezvénysorozat részeként e politikai szeminárium lehetőséget adott a
västernorrlandi és a somogyi szakembereknek a Magyarország Uniós tagságával járó
kihívások, feladatok, az új helyzet megvitatására. A tapasztalatcsere
hozzájárult ahhoz, hogy a két fél között még jobban elmélyítse a több mint 10
éve fennálló bilaterális kapcsolatot. Az esemény fontosságát hangsúlyozandó,
részt vett a rendezvényeken a Svéd Királyság magyarországi nagykövete is.
· A két megye
középiskolás osztályai számára került kiírásra az "Ahogy én látom
Svédországot/Magyarországot" tabló-formájú pályázati anyag elkészítése. A
beküldött tablókból kiállítás nyílt a Megyeházán. Mindkét megyében a győztes
osztály egy-egy hetes csere-utazási lehetőséget nyert. A kezdeményezés fő célja
az iskolák közötti együttműködés erősítése volt, valamint a kétoldalú
együttműködésen belül új kapcsolódási pontok alakítása. A kiállítás hozadéka
továbbá az a tudásbővítés, melyre a diákok a felkészülés, illetve a tanulmányút
során szert tettek.
· Mintegy 25
Västernorrland megyei fiatal részvételével került sor egy kulturális
koncertsorozat (zene, tánc) bemutatására a megye több helyszínén. A
nyitókoncerten díszvendégként részt vett a svéd önkormányzati miniszter is.
· A Munkácsy
Gimnázium idegenforgalom szakos hallgatóinak közreműködésével, tanéttermük
felhasználásával, szakoktatók bevonásával került sor egy nagy sikerű
gasztronómiai estre, melyen jellegzetes tradicionális svéd étkeket mutattak be.
· A västernorrlandi
turisztikai képzésben résztvevő diákok a svéd "tourinform" irodával közösen
turisztikai bemutatkozást szerveztek kaposvári bevásárlóhelyeken,
középiskolákban. A látogatókat a szűkebb hazájukat bemutató filmmel,
szóróanyagokkal, érdekességekkel, információkkal tájékoztatták, valamint
lehetőség nyílt egy kvízjátékra is, melynek fődíja egy kétszemélyes utazás volt
Svédországba
A Svédületes
keretében, de közvetlenül EU-s pályázati pénzből (Phare SPP) rendeztük meg a
Változó Világ-képek című szakmai konferenciát és kortárs képzőművészeti
kiállítást a megyei múzeummal közösen. Ebben a projektben partnerünk volt még
hargitai testvérmegyénk is, és itt dolgoztunk először együtt az észtországi
Valga megyével, akikkel azóta már hivatalossá tettük az együttműködést.
2007-ben újabb
pályázat beadásával megvalósítottuk a Lendületben az Ifjúság EU program keretein
belül svéd illetve észt partnereinkkel a Vidám Színházi Napok című hatvan
fős, három nemzetiségű ifjúsági rendezvényt a drámapedagógia terén.
A vezetői
delegáció-látogatás során új elemenként merült fel egy közös környezetvédelmi
projekt kidolgozása a jövőben, valamint a sport terén, a civil szervezetek
bevonásával az együttműködés szorosabbra fűzése.
A Nagyatádi Kórház
ebben az évben is fogadott háromhetes turnusokra reumás megbetegedésekben
szenvedő pácienseket.
Az Egész Életen Át
Tartó Tanulás Program Leonardo alprogramjának keretében a megyei önkormányzat
2007-ben egy szakértői programot készített elő a minőségbiztosítási rendszerről
és az oktatási pályázati lehetőségekről a megyei fenntartású középfokú oktatási
intézmények munkatársainak részvételével. Partnerünk e pályázatnál is
Västernorrland. A nyertes pályázatnak köszönhetően a szakképzési szakértők
tanulmányútjára 2008 októberében kerül sor.
Svéd testvérmegyénk,
Somogy és Hargita megye partneri bevonásával az említett három megyei
önkormányzat és megyei múzeumaik közösen készítettek el egy projekt-ötletet (INEXTEX)
textil-örökségeink feldolgozására, modernizálására. A kétévesre tervezett
projekt támogatást nyert az EU Grundtvig programjától. Ennek részeként egy
képzési programot is kidolgozunk, valamint műhelymunkákat és 2009 őszén záró
konferenciát és kiállítást szervezünk.
2008 júniusában
fogadtuk svéd testvérmegyénk delegációját. A tárgyalásokon a kétéves INEXTEX
programmal kapcsolatos feladatok egyeztetése mellett egyéb, projektalapú
együttműködési lehetőségeinket is számba vettük.
ROMÁNIA - HARGITA
MEGYE
1992-ben írta alá az
együttműködést a két megye vezetősége.
Először önkormányzati
téren alakultak ki kapcsolatok. A Hargita Megyei Tanács Urbanisztikai
Igazgatósága és a Somogy Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Főosztálya,
majd a két hivatal Pénzügyi Főosztályai alakítottak ki munkakapcsolatot.
1994-ben a Tavaszi Fesztivál alatt Somogy megye már művészi delegációt is
fogadott Hargita megyéből.
Ezekben az években a kulturális együttműködés mellett előrelépés történt a
közigazgatás (polgármesteri fórumokon, jegyzőkonferenciákon való részvétel), a
területfejlesztés, vállalkozásfejlesztés területén és a gazdasági stratégia
kialakítása területén. Tapasztalatcsere történt önkormányzati és vállalkozási
(nemzetközi pályázatokon való részétel) területeken is.
Többször került sor
Hargita megyei küldöttség fogadására a pályázati tapasztalatok felmérése és
Somogy megye területfejlesztési tapasztalatainak átadása érdekében. A
térinformatikai rendszer kiépítéséről informálódó, valamint a választásokat
tanulmányozó hargitai szakemberek egyaránt érkeztek Somogyba az elmúlt évek
folyamán.
A Somogy megyei települések közül egyre többen tartottak igényt hargitai
testvérkapcsolatra, melyek elősegítése azóta is folyamatosan zajlik.
Koordinálásunk eredményeképpen mára mintegy 30 települési kapcsolat működik.
Ennek hatékonyabbá tétele, valamint a pályázati források jobb kihasználása
érdekében pályáztunk közösen az EU Bizottságban 2006-ban egy ún. információs
kampányra, mely a települési kapcsolatok előmozdítását szorgalmazza. Ennek
keretében konferenciát, információs vásárt, és kísérőrendezvényként kulturális,
gasztronómiai programokat szerveztünk.
A két önkormányzat
pályázati együttműködése folyamatos, a Twinning program keretében kétszer
vettünk részt mi is Hargitán nemzetközi konferenciákon, mint a Megyenap
kísérőrendezvényein.
A Megyenapi
rendezvénysorozat hagyományainak megteremtése Hargitában szintén tőlünk
származik, az első rendezvény megvalósításában aktívan közreműködtek a Somogy
megyei önkormányzat munkatársai. Erre 2001 júniusában került sor, melyen közel
50 fős megyei közgyűlési és polgármesteri delegáció vett részt. Évről-évre részt
veszünk a Megyenapi eseményeken, 2005-ben a közgyűlés tagjai számára szerveztünk
szakmai utat ezen időszakban.
2000 óta folyamatos
Hargita megyei szakmai delegáció részvétele a megyei polgármesteri
konferenciákon.
2002 óta kölcsönös a
részvétel a két megye jelentős kiállításain és vásárain (Turisztikai Kiállítás,
Tavaszi Vásár ill. Csíkszeredai Nemzetközi Vásár)
Évek óta kölcsönös
vezetői szándék a különböző nemzetközi pályázatokon való részvétel. A már
említett Twinning-pályázatokon kívül sikeresen pályáztunk a Kultúra-programon
belül egy nemzetközi kortárs művészeti konferencia és kiállítás megszervezésére,
melyre 2004-ben került sor Somogyban, a megyei múzeummal partnerségben.
A múzeumok közötti
együttműködés azóta is folyamatos, jelenleg is terveznek projekteket, Tempus
pályázati alapból.
2006-ban Somogy
Hargitával és Csíkszereda várossal sikeresen pályázott az EU Twinning
programjára, és egy komplex információs kampányt bonyolított le Kaposváron a
testvérkapcsolatok továbbfejlesztése, pályázati lehetőségek és
kulturális-turisztikai értékeink bemutatása céljával. A program eredményességét
jelzi, hogy számos település készül erdélyi partnerrel együttműködése
megállapodás aláírására, valamint közös Eu-projektek készítésére. Ehhez a
nemzetközi iroda folyamatos segítségnyújtást vállalt.
2007-ben a rendszeres
pénzügyi, jogi- önkormányzati szakmai tapasztalatcserék mellett a közgyűlés
tagjai számára is szakmai tanulmányutat szerveztünk az erdélyi testvérmegyénkbe.
Svéd testvérmegyénk,
Somogy és Hargita megye partneri bevonásával az említett három megyei
önkormányzat és megyei múzeumaik) közösen készítettek el egy projekt-ötletet
(INEXTEX) textil-örökségeink feldolgozására, modernizálására. A kétévesre
tervezett projekt támogatást nyert az EU Grundtvig programjától. Ennek részeként
egy képzési programot is kidolgozunk, valamint műhelymunkákat és 2009 őszén záró
konferenciát és kiállítást szervezünk.
2008 márciusában a
Turisztikai kiállítás és vásár keretében a horvát és Hargita megyék képviselőit
láttuk vendégül.
A Pünkösdkor
hagyományosan megrendezésre kerülő csíksomlyói búcsú keretien belül tartott
hargitai megyei napok rendezvényein Somogy megye delegációja 2008-ban is részt
vett.
NÉMETORSZÁG -
RHEIN-NECKAR JÁRÁS
A Barcs és Sinsheim
városok közötti együttműködés nyújtott kitűnő lehetőséget a két megye vezetőinek
a megismerkedésre.
1994-ben hivatalos
megyei közgyűlési delegáció látogatott Rhein-Neckar járásba, ahol
megismerkedhettek néhány intézménnyel, továbbá megbeszéléseket folytattak a két
megye közötti település-szintű kapcsolatok továbbfejlesztéséről.
1996-ban a "Park" Szociális Otthon kezdeményezéseként szociális intézményvezetők
delegációjának látogatására került sor a német félnél. A látogatás révén a civil
szervezetek együttműködése mellett oktatási intézmények, és több somogyi község
partnerkapcsolat-felvételei kerültek előkészítésre.
A Park szociális
Otthon és a MAGYISZ Területi Szakszolgálat évek során kiépített kapcsolati
rendszerének eredményeként rendszeresek a segélyszállítmányok (kórházi
betegágyak, gyógyászati segédeszközök, ruhaneműk) megyénk kórházaiba, szociális
otthonaiba. 2007-ben is nagyszabású szállítmány érkezett a Kaposi Mór Oktató
Kórházba. Továbbá gyermekvédelmisek csereüdültetése is elkezdődött csakúgy, mint
szakemberek tanulmányútja.
A kulturális
együttműködés keretében vett részt a Tavaszi Fesztiválon a "Rhein-Neckar-Kreis
Jazz Bigband". A két megye között nem csak a zene, de más művészetek területén
is jó az együttműködés, így somogyi képzőművészek a Rhein-Neckar járás művészeti
ösztöndíjával többször töltöttek egy-egy hónapot Dilsbergben.
A német fél részéről
megálmodott Fun Days... rendezvénysorozat első állomása a Heidelberg közeli
Hockenheim-ringen megrendezett graffiti-fesztivál volt. Ezt követte megyénkben a
már említett zenei fesztivál (Fun Days of Music). Ezen ifjúsági rendezvényeket
EU-s pályázati segítséggel tudtuk megvalósítani.
Több nagy múltra
visszatekintő települési kapcsolat mellett (Barcs - Sinsheim, Lengyeltóti -
Dilhelm) újak kialakításában is segédkezet nyújtunk (Zamárdi - Malsch, Igal -
Neulusßeim) megyei szinten.
2005 nyarán a Somogy
Megyei Önkormányzat sikeres EU-pályázatot készített egy nemzetközi turisztikai
konferencia és sikertörténet megvalósítására, mely a Királyi Szakácsok
rendezvénysorozathoz kapcsolódott Nagyszakácsiban. A német és osztrák
vendégelőadók részvételével lezajlott konferencia témája a „Falusi turizmus mint
kitörési lehetőség” volt. A Twining programban Rhein-Neckar járás partnerként
vett részt.
2007 őszén megyénkbe
egy több tízmillió forintértékű német segélyszállítmány érkezett, mely főleg
kórházi segédeszközöket és szociális intézményekben használható konyhai
felszereléseket tartalmazott. Az adományt megyei fenntartású intézmények
-kórházaink és szociális intézményeink - hasznosítják.
2007. december 1-i határidővel az Önkormányzat egy háromoldalú (német-
horvát- magyar) pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság Town Twinning
programjának keretén belül, melynek elsődleges célja közvetítésünk által a
horvát-német települési-és regionális szintű kapcsolatok erősítése, több
szintű interkulturális párbeszéd elindítása. Pályázatunka kedvezően bírálta
el az Európai Bizottság és mintegy 13.000 EUR támogatásban részesítette, így
a projekt 2008 szeptemberében megvalósulhat.
Német
testvérmegyénkkel a jövőben elsősorban az oktatás- szakképzés területén, illetve
esetleges közös EU-s pályázatok megvalósítása terén képzelhető el az
együttműködés.
FRANCIAORSZÁG
-LOIRE-VIDÉKE RÉGIÓ
A francia régióval
Veszprém, Zala és Somogy megye (a "Balaton régió") közösen vette fel a
kapcsolatot. A francia fél az európai integráció jegyében kívánt
Magyarországnak, ezen belül a Balaton-régiónak segítséget nyújtani.
A három magyar megye
(Somogy, Veszprém és Zala), a magyar Külügyminisztérium, valamint a Loire-régió
összefogásával létrejött Keszthelyen egy alapítványi formában működő Európai
Információs Pont, amely az európai uniós és francia kapcsolatokról, pályázati
lehetőségekről adott tájékoztatást. Az információs pont feladata hazánk
csatlakozásával megváltozott, s betagolódott az országos Europe Direct
hálózatba.
Somogy, Veszprém és
Zala megyék létrehozták a Balaton - Loire-vidék Regionális Koordinációs Iroda
néven, Siófokon működő irodájukat. Az iroda munkatársa tartja mindkét régióban a
partnerekkel a kapcsolatot, szervezi a programokat. Az irodát a két régió
közösen működteti, 2006 óta a Balatoni Integrációs Kht Fejlesztési Ügynöksége
keretén belül.
'Balatoni Fiatalok 2000' néven indult útjára az egyéves, szakmai gyakorlattal
egybekötött egyetemi, illetve főiskolai hallgatók képzésére irányuló
ösztöndíj-program a Loire-régióban. E program évről-évre új szakokkal bővül, s a
megpályázható helyek száma is folyamatosan növekszik.
2000-2004. között
évente megrendezte a Loire régió a 'Középiskolások Fesztiválját' melyen
rendszeresen 40-50 balatoni diák vett részt különböző művészeti és sport
versenyszámokkal.
2001. a Magyar Kultúra Éve volt Franciaországban. Ehhez a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma által koordinált rendezvénysorozathoz a Balaton -
Loire-régiók közötti együttműködés is csatlakozott. A július 6-i regionális
megnyitón, mely egyben az együttműködés ötödik évfordulójának megünneplése is
volt, mindhárom balatoni megye vezetői szintű delegációval vett részt. Erre a
megnyitóra készült el a három megyét bemutató fotókiállítás csakúgy, mint a
század eleji képeslap-kiállítás. Ezek a kiállítások fél éven keresztül
folyamatosan megtekinthetők voltak a Loire-régió nagyobb városaiban. Emellett
kulturális, gasztronómiai fesztiválokon képviseltette magát megyénk, valamint
egy szakmai záró-szemináriumon az Európai Uniós csatlakozásról.
2004 novemberében
"Milyen Európát holnapra?" címmel önkormányzati konferenciát szerveztek
Párizsban, amit a Loire régióban Magyar Nap követett az összes, francia
kapcsolatokkal bíró magyarországi önkormányzat részvételével. A tény, hogy
Nantes adhatott otthont a Magyar Nap eseményeinek, a Balaton-régió és a
Loire-régió egy évtizedes együttműködésének elismerésének is tekinthető.
2006 nyarán több területet felölelő
szakmai programokkal (strukturális alapok és európai uniós programok, kertészet,
mezőgazdaság – élelmiszeripar, kutatás, szőlészet-borászat, gazdasági
kapcsolatok, közép-és felsőfokú oktatási intézmények közötti partnerkapcsolatok,
környezetvédelem, turizmus, kultúra) ünnepeltük az együttműködés 10.
évfordulóját a Loire régióban.
A már több éve
igényként jelentkező turisztikai szakemberek és utazásszervezők szakmai
cseréjének első állomását sikerült megvalósítani 2006 őszén a Loire régióban. A
szakmai viszontlátogatásra 2007 őszén került sor.
2007 őszén a
Loire-régió meghirdetett egy képzőművészeti ösztöndíj-pályázatot, melynek
nyertese 2008 nyarán három Balaton parti településen megrendezésre kerülő
alkotótáborokban tölthet el 1-1 hónapot. Somogyban a zselickislaki és a barcsi
alkotótáborokban vesz részt a performansz művésznő.
A Loire-vidék
régióban található Mayenne-ben májusban megrendezett Európa-fesztiválon vettek
részt megyénk ifjúsági sportolói is. A küldöttség a Balaton-régió képviseletében
utazott ki.
HORVÁTORSZÁG
Koprivnica-krizevci,
Virovitica-podravska megyék
A 90-es évek első
felében, a háború sújtotta Horvátországból több ezer menekült elhelyezésében és
ellátásában működött közre Somogy megye.
1994-ben a Somszolg és a Vállalkozói Központ Alapítvány meghívására Somogyba
látogattak Koprivnica-krizevci megye képviselői és gazdasági szakemberei. A
vezetői szintű megbeszélések tárgya a határ menti régiók közötti gazdasági
együttműködési lehetőségek feltárásának és fejlesztésének elindítása volt.
A gazdasági élet
terén kialakított kapcsolatok tartósnak bizonyultak, rendszeres a részvételünk a
verőcei mezőgazdasági szakkiállításon, valamint a krizsevci kézműves vásáron.
Mivel azonban Magyarországon egyre kisebb vonzerővel bírnak a helyi jellegű
kiállítások és vásárok, így az utóbbi években egyre nehezebb a kölcsönösség
tartása.
Az együttműködési
megállapodások aláírása óta rendszeresen kölcsönös képviseletet biztosít
mindegyik megye a határ menti és megyei rendezvényeken, különös tekintettel a
megyenapi eseményekre.
A határmentiség
fontos kapocs az együttműködésben. Többször szóba került a Gyékényes-Botovo
közúti határátkelőhely megnyitásának lehetősége, valamint megállapodás született
a Vízvár-Légrád közötti, hagyományos Márton-napi ideiglenes határnyitás
kölcsönös támogatásáról.
Közös akciókban
szerepeltünk a horvát megyékkel a Dráván építendő vízierőművek megakadályozása
érdekében.
Az INTERREG nyújtotta
interregionális pályázati lehetőségek közös kihasználása a cél a Dráva-mente
környezetének védelme, kulturális értékeinek kihasználása érdekében.
2004 óta a Phare
Kísérleti Kis Projekt Alaphoz benyújtható projekt fejlesztési pályázatok és az
Európai Uniós pályázati lehetőségek közös kihasználása érdekében megélénkült és
tartalmassá vált a két megye vállalkozói központjainak együttműködése is.
2002. március 1-én, a
Polgári Védelem Világnapján példaértékű együttműködés született a
Koprivnica-krizsevci és a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok között.
Azóta többször közös
katasztrófa-elhárítási gyakorlatot tartottak az országhatáron, Berzence-Gola
térségben. A két határmenti megye példaértékű együttműködésének elismeréseként a
Somogy Megyei Igazgatóság lehetett a házigazdája a 4. Magyar-Horvát-Szlovén
Trilaterális Találkozónak, amelyen az országok kormányzati szinten is
képviseltették magukat.
A Somogy Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Verőce-drávamente Megyei Tűzoltó és Polgári
Védelmi Parancsnokság is a kaproncaihoz hasonló együttműködést alakított ki,
melynek hivatalossá tételére 2007 februárjában kerül sor.
A hagyományosan
július elején, Kaproncán megrendezésre kerülő "Drávamenti Motívumok" kulturális
fesztiválra, bár ez Kapronca város rendezvénye, rendszeresen meghívást kap
megyénk. Ennek viszonzásaként a nagyszakácsi Királyi Szakácsok rendezvényen
látványos drávamenti népi udvarral jelenik meg a kaproncai partnermegye.
Az együttműködés mára
már kiterjedt intézmények, civil szervezetek, egyesületek kapcsolatára is.
Többek között:
Hatékony
együttműködést folytat a két megyei könyvtár, a megyei mozgáskorlátozottak
egyesülete és több nyugdíjas szervezet. Egymás jelentősebb vadászati
rendezvényein való kölcsönös részvétellel a Somogy Megyei és a Verőce-drávamente
Megyei Vadászkamarák közötti együttműködés is tovább gazdagodott.
Somogy Megye
Közgyűlése széleskörű és sokoldalú horvátországi együttműködésének állami szintű
elismeréseként - az államközi diplomáciában szokatlan módon - 2004. november
13-án megyénkbe látogatott Stjepan Mesić, a Horvát Köztársaság elnöke. A
Megyeháza Címertermében tartott megbeszélésen horvát részről magas rangú állami-
és kormányhivatalnokok, magyar részről a megyei országgyűlési képviselők, a
megyei közgyűlés frakcióvezetői, a megyében működő horvát kisebbségi
önkormányzatok elnökei és a megye horvátok lakta településeinek polgármesterei
vettek részt.
Határmenti
kapcsolataink projektalapú erősítése határozott igény, fontos feladat. A
gazdaságfejlesztés, környezetvédelem, turizmus témák prioritást élveznek a
2007-től meghirdetett új horvát-magyar interregionális programban (IPA). Célunk
továbbá a már elkezdett együttműködések folytatása a térség városaival /
településeivel, vállalkozói központjaival, egyéb intézményeivel a közös
projektek kidolgozásában.
A program keretében
2007-ben horvát testvérmegyéinkkel közösen tanácskozást szerveztünk a határmenti
pályázatok előkészítése érdekében. Az egyeztetés azóta is folyamatos, szeretnénk
közösen kihasználni a várhatóan 2008 őszén meghirdetésre kerülő IPA-programból
adódó lehetőségeket. Terveink között szerepel továbbá a Dráva-projekt
folytatása, közös túraútvonalak kialakítása.
HORVÁTORSZÁG - ISZTRIA
MEGYE
A Somogy Megyei
Idegenforgalmi Hivatal és Isztria megye legnagyobb idegenforgalmi vállalata
(Riviera Holding) közötti együttműködés indította útjára a két megye közötti
hivatalos kapcsolatok felvételét.
A 90-es évek végétől hagyományosan, Isztria megye állandó kiállítóként vett
részt a Kaposvári Turisztikai Kiállításon és az Alpoktól az Adriáig Nemzetközi
Vásáron.
Somogy megye pedig a
május elején megrendezésre kerülő VINISTRA nemzetközi borászati szakkiállításon
szerepel. Az elmúlt években több borászat között is hatékony szakmai kapcsolat
alakult ki.
2000-ben a két megye
vezetői között megállapodás született arról, hogy a Balaton-átúszás mintájára
Porecsben tervezett Öbölátúszás megrendezéséhez Somogy szakmai segítséget nyújt.
Somogy megye isztriai szervezőket fogadott a Balaton-átúszás megszervezésének és
lebonyolításának tanulmányozására, akik Somogy Testnevelési és Sporthivatalának,
valamint Idegenforgalmi Hivatalának szakmai segítségével szeptember elején
sikeresen megrendezték az I. Porecsi Öböl-átúszást. Az átúszásnak azóta töretlen
a sikere, nagyszámú magyar -és somogyi- sportkedvelő részvételével.
A Porecs közelében
fekvő Lanterna üdülőteleppel is folyamatos az együttműködés. Nyaranta
lehetőséget biztosítanak számos somogyi vendéglátó-ipari és idegenforgalmi
szakközépiskolás diák számára nyári szakmai gyakorlaton való részvételre.
A Somogy Megyei
Közgyűlés által vásárolt, és Lanternára telepített lakókocsik pedig kedvezményes
üdülési lehetőséget biztosítanak a közgyűlés tagjainak, az önkormányzat
munkatársainak.
Több
testvértelepülési kapcsolat kialakításában is segédkezett a megyei önkormányzat
(Csurgó - Vrsar, Marcali - Medulin, Balatonboglár - Rovinj). A kitűnően működő
Siófok - Porecs kapcsolatot pedig azzal erősítettük, hogy Siófokon Porecs sétány
és Isztria tér, Porecsben pedig Siófok tér és Somogy utca került kialakításra.
A két megye földrajzi
fekvéséből adódóan turisztikai vonzerőt képvisel. Ennek kölcsönös kihasználása
továbbra is cél.
Nemcsak a határmeni
horvát testvérmegyéinket, de Isztria megyét is hívjuk a 2008 őszén
EU-támogatással megrendezednő háromoldalú (horvát-magyar-német) hálózatépítő
twinning-konferenciánkra.
KÍNA - GANSU TARTOMÁNY
A közép-nyugat
Kínában található Gansu tartománnyal a 90-es évek közepén indult meg az
informális kapcsolatfelvétel. Az első találkozókon a kínai fél részletesen
ismertette szándékait, régiójuk lehetőségeit - elsősorban üzleti lehetőségek,
idegenforgalmi kapcsolatok, oktatási csere.
Az együttműködés
aláírása után a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium szerződéses kapcsolatba
lépett egy Lanzhou-i középiskolával, melynek eredményeként 50 kínai diák
érkezett cserekapcsolat keretében Kaposvárra, ahol Gansu tartományt
bemutató kiállítás is nyílt.
Ugyanebben az évben,
1998 nyarán a Lanzhou-i 40 fős Nemzeti Dal- és Néptáncegyüttes részt vett a
siófoki Aranykagyló Fesztiválon
A következő években
(elsősorban vízumkiadási problémák miatt) nem sikerült a cserekapcsolatokat
folytatni.
1999-től folyamatossá
váltak mindkét fél részéről az üzletember-találkozók. Tárgyalások zajlottak az
igali termálfürdő megvételéről csakúgy, mint különböző gyártási technológiák
exportjáról. Közben Gansu tarományi székhelyén, Lanzhou-ban felépült az ún.
Magyar-Kínai Kereskedelmi Központ, melynek felavatására 2001 májusában került
sor. Itt kedvezméyes bérleti jogot kínált fel a partner magyar vállalkozóknak,
amit nem tudtunk kihasználni.
A kínai tartomány
vezetőinek 2005-ös látogatása során felmerült az egyetemek közötti együttműködés
és egy ösztöndíjprogramban való részvétel elősegítése. A kezdeményezés hatására
2006-ban a Somogy megyei vezetők látogatása során szándéknyilatkozat aláírására
került sor a Kaposvári és a Lanzhou-i Egyetem között mind diákok, mind pedig
oktatók cseréjére.
A Somogy Megyei
Önkormányzat munkatársa a kínai fél által felajánlott gyakornoki
ösztöndíj-program keretein belül 2006 augusztusától öthónapos képzésen vett
részt, melynek során egyetemi tanulmányai mellett a tartományi külügyi iroda
munkájában is aktív szerepet vállalt.
A kínai fél az egyik
legjelentősebb külföldi partnereként kezel bennünket. Mivel már tartományi
szinten is kezd érvényesülni náluk a külvilág felé nyitás szükségessége, ezért
potenciális lehetőségek rejlenek e kapcsolatban.
Elsőként ezen az úton
a két megye székhelyén lévő egyetemek közötti együttműködés kialakítását
támogatjuk, ezen belül is hallgatói ösztöndíj-cserék elindítását, természetesen
piaci alapon. Ennek érdekében, immár második alkalommal veszünk részt gyakornoki
ösztöndíj-programukon, melynek keretében a Kaposvári Egyetem munkatársa egyik fő
feladata a hallgatói csere-program előkészítése.
2008 őszén nemzetközi
testvértelepülési és testvérmegyei konferenciát szerveznek Pekingben, melyen
Somogy is tervezi részvételét.
HORVÁTORSZÁG -
BJELOVÁR-BILOGORA MEGYE
Somogy megye a
rendszerváltás előtt az akkori Jugoszlávia részét képező Horvát Föderatív
Köztársaságához tartozó Bjelovár régióval tartott fenn évtizedeken át élénk
gazdasági, szerteágazó kulturális és széleskörű sport kapcsolatokat.
A Horvát Köztársaság
1991. június 25-én történt kikiáltását követően, 1993-ban alakították ki a
megyei szintű horvát közigazgatási rendszert. A húsz horvát megye közül Somogy
megye kettővel, Kapronca-krizsevci és Verőce-drávamente megyével határos,
amelyek korábban a volt Bjelovár régióhoz tartoztak. A délszláv háború
időszakában Horvátország számára Magyarország, a határ menti horvát megyék
számára pedig a szomszédos magyar megyék jelentették a szinte egyedüli közvetlen
nyitott kaput Európához. Ennek hatására a megyénkkel határos horvát megyék a
megalakulásukat követően szinte azonnal keresték a velünk való együttműködés
lehetőségeit.
Bjelovár-bilogora
Megye Önkormányzatának vezetői 2000-ben kezdeményezték először a Somogy megyével
való kapcsolataik újjáélesztését. A kapcsolatfelvételt követően, kezdetben a
sport, ezen belül is a két megye labdarúgó szövetségeinek együttműködése
területén alakult ki máig jól működő kapcsolat.
Ezt követően
kapcsolatok létesültek különböző civil szervezetek és intézmények között,
amelyek azóta rendszeres találkozókat és közös programokat szerveznek. Köztük
nyugdíjas szervezetek és a megyei mozgáskorlátozottak szervezetei, a megyei
ügyészségek és bíróságok, valamint a Bjelovári Gimnázium és a Kaposvári
Táncsics Mihály Gimnázium
Megyénk
Bjelovár-bilogora Megye Önkormányzatával a másik három horvát testvérmegyével
azonos tartalmú együttműködést folytatott, emellett számos települési
önkormányzat is testvérkapcsolatot létesített (Kaposfő – Nova Racsa, Kaposmérő –
Kapela, Kiskorpád – Velika Piszanica, Bárdudvarnok – Sandrovac, Siófok –
Daruvár).
A két megye közötti
együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására 2004 szeptemberében Bjelováron
került sor, melyen – szakmai tanulmányút keretében – részt vettek a Somogy
Megyei Közgyűlés tagjai is.
2007 szeptemberében
Somogy díszvendégként szerepelt a XV. Bjelovári Nemzetközi Mezőgazdasági
Kiállításon és Vásáron. Ennek keretében több megyei vállalkozó is bemutatkozási
lehetőséget kapott a kiemelt standunkon, fórumot tartottunk agrár szakemberek
számára, valamint gasztronómiai és kulturális bemutatóval színesítettük a
rendezvényt.
Mint EU-csatlakozásra
váró országnak, Horvátországnak új pályázati lehetőségek nyíltak meg.
Kézenfekvő, hogy e programokban velünk, szomszéd országbeli testvérmegyéjével
szívesen vennének részt. A kezdeményezés támogatandó, elsősorban az INTERREG
program nyújtotta lehetőségeken belül.
ÉSZTORSZÁG - VALGA
MEGYE
2003 májusában
vezetői szintű delegáció látogatott Valga megyébe. Az előző évben a Tallini
Magyar Nagykövetség közvetítésével kialakított partnerkapcsolat hivatalossá
tétele volt a cél. A felek szándéknyilatkozatban rögzítették a jövőbeni
együttműködés lehetséges területeit.
Ennek megfelelően még
az év augusztusában vendégszereplésre érkezett megyénkbe egy valgai
énekegyüttes, akiket a balatonlellei Sotto Voce együttese fogadott. Ősszel pedig
Valga megyei partnerséggel került beadásra a "Változó Világképek" kulturális
pályázat, melynek megvalósításában partnerünk volt még a svéd és a hargitai
testvérmegyénk is.
2005-ben 'Magyar
Napokat' tartottunk Valgában a Tallinni Magyar Intézet segítségével, melynek
keretében sor került az együttműködési megállapodás aláírására is.
2006 őszén megyénkben
fogadtuk Valga hivatalos delegációját. Látogatásuk során elsősorban Somogy
turisztikai értékeivel, ifjúsági tevékenységével, illetve területfejlesztési
lehetőségeivel ismerkedhettek meg. A látogatás eredményeképpen közös ifjúsági
pályázat beadására került sor svéd partnerünkkel együtt, és tervezzük a jövőbeni
együttműködést a Twinning –program keretein belül is.
2007 nyarán sikerült
megvalósítani a Lendületben az Ifjúság EU program keretein belül svéd illetve
észt partnereinkkel a Vidám Színházi Napok című hatvan fős, három
nemzetiségű ifjúsági rendezvényt a drámapedagógia terén.
A Lendületben az
Ifjúság Program keretein belül észt testvérmegyénk fogadó partnerségével adtunk
be pályázatot ifjúsági csere megvalósítására. A nyertes pályázat keretein belül
somogyi részről a Boglári Kollégium diákjai utaznak Valga megyébe 2008
augusztusában.
Mindkét ország
egyszerre lett az EU 25-ök tagja, ez meghatározó tény volt együttműködésünk
elindításakor. Mindkét megyei önkormányzat igyekszik támogatni településeit,
intézményeit kulturális, ifjúsági pályázatokkal. Partneri együttműködésünk ezen
programokban folytatandó, ill. szélesíthető oktatási intézmények közötti szakmai
együttműködésekkel is.
FRANCIAORSZÁG - RHÔNE
MEGYE
A Francia Magyar
Kezdeményezések Társasága budapesti intézetvezetőjének kiajánlására kereste meg
megyénket a lyoni körzetű Rhône megye kapcsolat-felvételi céllal 2005-ben.
A folyamatos
egyeztetések során körvonalazódott, hogy milyen közös érdeklődésre számot tartó
területek vannak. Így a tudományos - egészségügyi, oktatási, gazdasági vonalakon
tervezünk közös projekteket.
2006-ban hivatalos
delegáció látogatott a francia megyébe az együttműködési szándéknyilatkozat
aláírása végett. Az alábbi területeken képzelhető el jövőbeni együttműködés:
kalandpark létesítése Somogyban, lyoni székhelyű vállalkozás kezdeményezésére,
iskolák közötti együttműködés (EU-s pályázatok segítségével), tudományos
együttműködés a két megyei kórház valamint a radiológiai központok között.
Az együttműködési
megállapodás aláírására - így a partnerkapcsolat hivatalossá tételére a Rhône
megyei küldöttség 2007-es somogyi látogatása során került sor.
Az együttműködés
céljai a szakképző intézményeink közötti kapcsolatépítés a Leonardo-program
támogatásával, az EU Ifjúság programja keretében pedig közös táborozások
megszervezése, valamint a Balaton turisztikai vonzerejének kihasználása.
2.
Nemzetközi szervezetek
Alpok Adria
Munkaközösség
Az Alpok-Adria
Munkaközösséget 1978. november 20-án Velencében alapították. Az alapító tagok:
Bajorország, Friuli-Venezia Giulia, Karintia, Horvátország, Felső-Ausztria,
Salzburg (aktív megfigyelő), Szlovénia, Stájerország és Veneto.
Somogy 1988-ban
csatlakozott a szervezethez (másik 4 magyar megyéhez hasonlóan).
A regionális
kormányelnökök közös nyilatkozatának aláírásával az egymással határos régiók
addigi baráti, nem hivatalos kapcsolataikat egy szervezetben intézményesítették
világosan meghatározott feladatokkal és célokkal.
A munkaközösség
tagjai az európai integráció fontos kristályosodási pontja mentén egyesültek. Az
e térségben ápolt társadalmi-kulturális kapcsolatok rendkívüli jelentőségűek
voltak az európai együttműködés sikere szempontjából. Nem utolsósorban a közösen
megélt mozgalmas történelem is mutatja a béke ügyéért való munkálkodás
szükségességét kontinensünk e részében.
A munkaközösség
feladata a tagok érdekeit érintő kérdések közös, informatív és szakszerű
megtárgyalása és egyeztetése. Kiemelten foglalkoznak a következő témakörökkel:
transzalpin
közlekedési összeköttetések
energiatermelés és
-átvitel
mezőgazdaság,
erdészet, vízgazdálkodás
idegenforgalom
környezetvédelem,
természetvédelem
a természetes és
épített környezet megőrzése
területrendezés,
településfejlesztés
kulturális és
ifjúsági kapcsolatok, sport
tudományos
intézmények közötti kapcsolatok
Szervezeti felépítés:
·
A 13 tag kormányelnökeinek évente összeülő Plenáris Ülése hozza az alapvető
jelentőségű határozatokat és politikai irányító grémiumként működik.
·
Az Elnöki Testület - amely a munkaközösség elnökségi feladatait ellátó tag, az
előző és a következő elnök és a Főtitkárság (tanácskozási joggal) képviselőiből
áll - a Plenáris Ülés valamint a Vezető Tisztviselők Bizottsága közötti
összekötő szerepet tölti be.
·
A Plenáris Ülés szakmai tanácsadó szerve a Vezető Tisztviselők Bizottsága. Ez a
grémium dönt a munkaközösség közös költségvetéséből támogatandó projektekről is.
·
A lényegi munkát a projektcsoportok és szakértői csoportok végzik. Ezeknek a
létrehozása konkrét feladatok elvégzésére történik.
·
A Főtitkárság kezeli a munkaközösség közös költségvetését, ellátja az
adminisztrációval, szervezéssel és koordinálással kapcsolatos teendőket
együttműködve a munkaközösség két évig tartó, soros elnökségét ellátó taggal.
·
A munkaközösség valamennyi tagja Alpok-Adria Ügyviteli Irodát működtet.
Reformok:
Az Alpok-Adria
Munkaközösség elnökségét 2004-2006. között ellátó Baranya megye fontos céljának
tartotta, hogy tovább folytassa a már megkezdett reformokat, a tagokkal
együttműködve megtalálja azt a megoldást, amely a szervezet működésének
racionalizálása által biztosíthatja a Munkaközösség fennmaradását, hatékonyabbá
tételét és ezáltal nemzetközi elismertségének növelését. Mindehhez
elengedhetetlennek vélik a szervezeten belüli projektszintű együttműködések
erősítését, mind a Munkaközösség saját projektjeinek támogatása, mind pedig az
Európai Unió pályázati rendszere által kínált lehetőségek közös kihasználása
révén.
Az elnöklő megye a
2005-ös év elején közétette koncepciótervezetét, amelyben felvázolták az
Alpok-Adria Munkaközösség jövőjére vonatkozó elképzeléseiket.
Sajnos a strukturális
reform-tervezetet azóta sem sikerült elfogadnia a Munkaközösségnek.
Bajorország, Trento
és Ticino 2005-ös, valamint Győr-Moson Sopron 2006-os kilépésével a 13 tagúra
csökkent szervezet egyelőre nem talált kivezető utat a tartalmi-szerkezeti
válságból. 2007 tavaszára halasztották a korábbi bizottságok, munkacsoportok
helyett megalakuló projektcsoportokról, és azok kétéves munkatervéről szóló
döntés meghozatalát.
2004-06 között Somogy
megye ellátta a Sport munkacsoport elnöki feladatait,majd átadta
Felső-Ausztriának.
Azóta nem látunk el
elnökségi feladatot egyetlen területen sem.
Európai Régiók Gyűlése
Az Európai Régiók
Gyűlése (ERGY) a kibővült Európa régióinak legnagyobb nemzetközi szervezete,
mely mára 32 ország 250 régióját tömöríti.
· A magyar megyék
közül 17 megye a tagja (kivétel: Csongrád, Zala), a 90-es évek elejétől
folyamatosan
· 14 nemzetközi
szervezet is tagszervezete az ERGY-nek, köztük az Alpok-Adria Munkaközösség
A Régiók Gyűlése a
régiók politikai hangja, valamint fő partnere az európai és nemzetközi
szervezeteknek regionális kompetenciával bíró témákban. Vagyis:
A Régiók Gyűlése
legfontosabb feladatának tartja:
· támogatni a
politikai párbeszédet és a tapasztalatcserét Európa régiói között;
· együttműködés
azért, hogy befolyásolni tudja a nemzeti, európai szintű, valamint
nemzetközi politikákat;
· védelmezni és
támogatni a régiók sokoldalúságát;
· az európai
régiókat közelebb hozni a polgárokhoz.
Ennek érdekében:
·
csak egy decentralizált Európa tudja elősegíteni a gazdasági fejlődést;
·
több és jobb munkahelyet teremteni;
·
hatékony szolgáltatásokat nyújtani a polgároknak;
·
és támogatni egy tudásalapú, innovatív és vállalkozásbarát társadalmat.
A Régiók Gyűlés
szervezeti felépítése:
·
az Elnökséget két évente választja meg tagjai közül az évente egyszer ülésező
Közgyűlés
·
ágazati bizottságok:
Állandó bizottság (intézményi ügyek)
1. Bizottság (Gazdaság, regionális fejlesztés)
2. Bizottság (Szociális ügyek, közegészségügy)
3. Bizottság (Kultúra, oktatás, interregionális együttműködés
A Régiók Gyűlésének
székhelye Strasbourg.
A tagok éves tagdíjat
fizetnek.
2007-ben Udinében
tartotta az Európai Régiók Gyűlése Éves Plenáris Közgyűlését, mely előadásai a
„Régiók: az identitás építőkövei” című mottó köré szerveződtek. Megvitatásra
került a kialakulóban lévő európai identitás mellett a helyi, regionális
identitások erősítésének fontossága.
Az Európai Régiók
Gyűlése „Beszélsz Európaiul?” címmel közszereplési versenyt hirdetett meg,
melynek megyei fordulóját kilenc ifjúsági csoport részvételével ez év
áprilisában tartottuk Fonyódon. A győztes csapat az országos versenyen, a
nemzeti döntők győztesei pedig a brüsszeli döntőben szerepelhetnek majd 2008
decemberében.
Mura-Dráva Eurorégió
Az Eurorégió
létrejötte:
A Mura – Dráva
Eurorégió elnevezésű határon átnyúló együttműködést Zala, Somogy és Muraköz
Megyék hozták létre 2004. október 2-án, Csáktornyán. Az Eurorégió munkájának
segítése céljából kilenc állandó Munkacsoport felállítását határozta el:
Somogy megye
vezetésével:
1. Idegenforgalmi Munkacsoport
2. Kulturális, Oktatási és Sportmunkacsoport
3. Tudományos és Innovációs Munkacsoport
Muraköz megye
vezetésével:
4. Gazdasági, Infrastrukturális és Agrármunkacsoport
5. Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Munkacsoport
6. Regionális Politika Munkacsoport
Zala megye vezetésével:
7. Környezetvédelmi és Ökológiai Munkacsoport
8. Közigazgatási és Informatikai Munkacsoport
9. Egészségügyi és Szociális Munkacsoport
Az Eurorégió célja:
A Mura-Dráva
Eurorégió alapítói fontos célokat fogalmaztak meg a szervezet alakulásakor: a
horvát – magyar határvidék pályázati aktivitásának növelése, valódi határon
átnyúló hatással rendelkező projektek generálása, annak érdekében, hogy a
partnermegyék lakosságának életminősége javuljon, hogy a „peremterületek”
földrajzi, gazdasági perifériális helyzetükből, hátrányból előnyt kovácsoljanak.
E célok elérésének
kiemelkedő eszköze az INTERREG Szomszédsági Program, mely a 2007-2013 közötti
költségvetési időszakban is elérhető.
A soros elnökséget
ellátó Zala megye ideje alatt megalakultak a munkacsoportok, s állapotfelmérő
tevékenységet végeztek saját megyéikben.
2006-ban az
elnökséget átvette Muraköz megye, s azóta érdemi lépések nem történtek.
Külön kezelendő a
Tudományos és Innovációs Munkacsoport, mivel abban mindhárom fél részéről a
helyi vállalkozói központok a delegáltak, s ők több egyeztetést is tartottak a
témában kiírt pályázatok kölcsönös kihasználása érdekében.
Az Eurorégió tagjai
tagdíjat nem fizetnek, az önkormányzatok nemzetközi irodái látják el az
adminisztratív tevékenységet.
Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés
A nevében behatárolt
földrajzi területen működő közigazgatási egységek közötti együttműködés 2000-ben
jött létre, melyhez csatlakozott Somogy megye és Barcs városa is.
Az együttműködés célja
speciális helyi érdekek kialakítása közös célok elérésében, melyek a következők:
földrajzi
összeköttetések, amelyek a közös természeti adottságok közös használatára
utalnak
az európai
infrastruktúrában kedvező forgalmi helyzet kialakítása
a határok mindkét
oldalán élő nemzeti kisebbségek helyzetének javítása
országok közötti és
regionális projektek megvalósítása, támogatása és előmozdítása
Közös
tevékenységükkel a tagok igyekeznek serkenteni, elősegíteni és megvalósítani az
Eurorégió területén a fejlődést, mely lakosainak megnyitja a fejlődés
perspektíváját, valamint anyagi és szellemi haladását.
Ezen célok elérésére az
Eurorégió:
-
közös
tevékenységeket szervez, elősegítve a különböző gazdaságok fejlődését
-
megszervezi a közös
fejlesztési projektek előkészítését, kidolgozását és kivitelezését
-
aktívan
tevékenykedik azon, hogy a közös projektek bekapcsolódjanak az európai
integrációk pénzügyi folyamataiba
-
megszervezi,
létrehozza és segíti az együttműködés fejlődését a területfejlesztés, a
természetmegóvás és a környezetvédelem, gazdaság, idegenforgalom és
rekreáció, egészségügy és szociális ellátás, tudomány, oktatás, kultúra,
sport területén
Szervezeti felépítés:
Közgyűlés
Elnök
Végrehajtó Bizottság
Munkatestületek
Felügyelő Bizottság
Az elnökség 2007
tavaszán került át Baranyából a horvát Eszék-Baranya megyéhez. Azóta
megválasztásra kerültek az új bizottsági elnökök, érdemi munka viszont még nem
kezdődött.
Az elnökség nagy
erőfeszítéseket tett a munkacsoportok összehívására 2008. első felében. Somogy
megye, az Esélyek Háza közreműködésével vállalta a Kisebbségi Munkacsoport
vezetését.
Készítette:
Kiss Krisztina
Nemzetközi Irodavezető
|