PPI2Innovate

A Somogy Megyei Önkormányzat projekt partnerként 2016. június 1-től vesz részt az INTERREG CE Program keretében indított PPI2Innovate című nemzetközi projektben. A projekt célja az innovációkhoz kapcsolódó közbeszerzések (Public Procurement of Innovation - PPI) lehetőségeinek kiszélesítése Közép-Európában (többek között Somogy megyében is), a piaci bevezetés előtt, vagy annak elején álló innovációk (termékek vagy szolgáltatások) közbeszerzési rendszerbe illesztésének támogatásával. A magyar vezető partnerrel (Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség) megvalósuló projekt többek között a PPI szemléletmódjának elterjesztését, a megvalósítási keretrendszer kialakítását, valamint nemzeti kompetencia központok kialakítását végzi el. A projekt partnerek magyarországi, olaszországi, csehországi, szlovén, lengyelországi, illetve horvátországi innovációs és fejlesztési ügynökségek, innovációs közvetítő szervezetek, egyetemek, valamint különböző területi szintű önkormányzatok és minisztériumok. 

A projekt megvalósításában az alábbi partnerek vesznek részt:
Csehország - DEX Innovation Centre
Szlovénia - Ministry of Public Administration
Szlovénia - ICT Technology Network Institute
Lengyelország - Municipality of Lublin
Lengyelország - Rzeszow Regional Development Agency
Magyarország - Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség
Magyarország - Somogy Megye Önkormányzat
Horvátország - Croation Agency for SMEs, Innovations and Investments
Olaszország - University of Turin
Olaszország - Piemonte Region

A projektről bővebb információ a hivatalos weboldalon,
http://www.interreg-central.eu/Content.Node/PPI2Innovate.html
A projekt 2016.június. 1 - 2019.május 31. között valósul meg.

A projekt az Európai Unió és a Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.