1/2010. (VII. 12.) TVI vezetői határozat
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. (továbbiakban: Ve.), valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L törvény (a továbbiakban: Övjt.) 24. § (2) bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva, a 2010. évi általános helyhatósági választás napján a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése tagjai számát az alábbiak szerint határozom meg:
Határozat
A 2010. évi általános helyhatósági választás napján a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése megválasztható tagjainak számát 16 főben határozom meg.
A határozat ellen a meghozatalától számított 2 napon belül az Országos Választási Iroda vezetőjéhez címzett, de a Somogy Megyei Területi Választási Irodánál benyújtandó kifogással lehet élni. A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. július 14-én 16.00 óráig megérkezzen, a határidő jogvesztő. A kifogásnak - elutasítás terhe mellett - tartalmaznia kell a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha lakcímétől, székhelyétől eltér - postai értesítési címét, a kifogás benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, a jogszabálysértés megjelölését, az erre vonatkozó bizonyítékokat.
Elrendelem a határozatnak a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján való közzétételét.
Indokolás
A területi választási iroda vezetője a megyei közgyűlés tagjainak számát a választás évének január 1-jei lakosságszáma alapján határozza meg, mely adatot a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szerv küldi meg minden év január 15-ig a választási iroda vezetője számára. A 2010. évi általános helyhatósági választás napján megszerezhető mandátumok számát a választási iroda vezetőjének 2010. július 15-ig kell megállapítani és közzétenni.
A megyei közgyűlés tagjainak számát a megye lakosságszáma alapján kell meghatározni úgy, hogy 400 ezer lakosig minden 20 ezer lakos után 1 képviselő, de legkevesebb 15 képviselő választható. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által küldött tájékoztatás szerint Somogy megye lakosságszáma 2010. január 1-jén 329.994 fő volt.
A határozatom a Ve. 102/A. § (1) bek., valamint az Övjt. 7. § (2) bek. a) pontján, és az Övjt. 24. § (2) bekezdésén a jogorvoslatra utalás a Ve 77. § (1)-(2) bekezdésein és a 102/A. § (2) bekezdésén alapul. A kifogást a Ve. 77. § (1) bekezdés szerint a választásra irányadó jogszabály, illetőleg a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésre hivatkozással bárki benyújthatja.
Kaposvár, 2010. július 12.
dr. Vörös Tamás
TVI vezető


