Tárgy: A Dél-Somogyi Cigányszervezetek Szövetsége jelölő szervezet nyilvántartásba vételéről

19/2010 (08.19.) sz. TVB határozat

A Somogy Megyei Területi Választási Bizottság megállapította, hogy a Dél-Somogyi Cigányszervezetek Szövetsége nyilvántartásba vétele iránti kérelme a törvényben támasztott követelményeknek megfelel, ezért a helyi kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3. napjára kitűzött választásán jelölő szervezetként nyilvántartásba veszi.

 

A határozat ellen a meghozatalától számított 2 napon belül az Országos Választási Bizottsághoz címzett, de a Területi Választási Bizottságnál benyújtandó fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2010. augusztus 21-én 16.00 óráig megérkezzen, a határidő jogvesztő. A fellebbezésnek – elutasítás terhe mellett – tartalmaznia kell a fellebbezés Ve. 79. § (2) bekezdés szerinti alapját, a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és – ha az ettől eltérő – postai értesítési címét, a fellebbezés benyújtójának választása szerint telefaxszámát, vagy elektronikus levélcímét, illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát és elektronikus levélcímét.

 

Indokolás

 

A Dél-Somogyi Cigányszervezetek Szövetsége 2010. augusztus 19-én kérte jelölő szervezetként történő nyilvántartásba vételét a helyi kisebbségi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán.

 

A Somogy Megyei Területi Választási Bizottság megállapította, hogy a Dél-Somogyi Cigányszervezetek Szövetsége jelölő szervezetként történő nyilvántartásba vételi kérelme a törvényben támasztott követelményeknek megfelel, ezért a nyilvántartásba vétele a mai napon megtörtént.

 

A határozat a Ve. 51. § (1) bek. b) pontján, 115/I. § (7) bek. a) pontján, jogorvoslatra utalás a Ve. 79-81. §-án alapul, a fellebbezést a Ve. 79. § (2) bek. szerint jogszabálysértésre hivatkozással a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani.